Vágólapra másolva!
A Nemzeti Sport értesülése szerint hirtelen rosszullét miatt kórházba került Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya. Állapotáról a családja nem adott bővebb tájékoztatást.

Egervári Sándor edzői pályafutása során a Budapest Honvédnál, a Videotonnál, a BVSC-nél, az MTK-nál, a Dunaferrnél, a Vasasnál, a Győri ETO-nál és a DVTK-nál tevékenykedett, 2010-ben nevezték ki a magyar válogatott élére.

Irányításával a csapat a hollandok és a svédek mögött harmadikként zárt a 2012-es Európa-bajnokság selejtezősorozatában, majd szintén a hollandok, valamint Románia mögött ugyancsak harmadikként a vb-selejtezőben.

Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya Forrás: AFP/Daniel Mihailescu

Az utolsó előtti fordulóban, Hollandiában elszenvedett 8–1-es vereséget követően mondott le, 34 meccsen irányította az együttest.

Egervári Sándor háromszor nyert bajnoki címet Magyarországon: 1999-ben és 2003-ben az MTK-val, 2000-ben pedig a Dunaferrel.