Vágólapra másolva!
A Nyíregyháza Spartacus hivatalos honlapján és Facebook oldalán jelentette be, hogy csütörtökön közös megegyezéssel a szakmai stáb több tagjával is szerződést bontott. Távozik többek között Szűcs Mihály sportigazgató és Lucsánszky Tamás vezetőedző is. 

Farkas Attila asszisztensedző és Nagy Gábor kapusedző is távozik, az egyesület azzal indokolta a drasztikus változást, hogy a tulajdonos úgy érezte, szükség van új impulzusra, a bajnokság hátralévő mérkőzésein pedig már szeretnék lefektetni a jövő évi együttes alapjait.

Többek között Lucsánszky Tamás vezetőedző is távozik Nyíregyházáról Forrás: http://nyiregyhazaspartacus.hu

A csapat irányátását ideiglenesen Bozsik József vette át, az erőnléti edző továbbra is Darabos Balázs maradt.