Dárdai nem haragszik, ha egy játékosa a pénz miatt hagyja el a Herthát

Hosszabb interjút készített Dárdai Pállal, a Bundesligában szereplő Hertha Berlin magyar szakvezetőjével a T-Online.de német portál. A korábbi magyar szövetségi kapitány szokásához híven nem kertelt, amikor érzékeny témákról kérdezték.

„Fiaimnak szólítja a játékosait, és ami a szívén, az a száján" – írja bevezetőjében a cikk, megemlítve azt is, hogy mára a fővárosi klubot három éve irányító 42 éves szakvezető lett a Bundesliga egyik nagy öregje: csak a Freiburg kispadján 2011 óta trónoló Christian Streich tesz túl rajta.

A szerző felveti, hogy Dárdai játékoskarrierje jelentős részét a Herthánál töltötte (1997-2011 között), majd előbb az utánpótlásban dolgozott edzőként, három éve pedig már az első csapat kispadján.

Dárdai Pálnak mindig a klub az első, de megérti, ha egy-egy játékosa ezt másként gondolja Forrás: MTI/EPA/Ulrich Hufnagel

„A jó fizetés – válaszolja nevetve Dárdai arra a kérdésre, hogy mi köti a klubhoz. – Komolyra fordítva: fiatalon jöttem Berlinbe, itt váltam felnőtté. Olyan klubok ellen, mint a Milan és a Chelsea tapasztaltam meg, hogy mire lehetünk képesek együtt. Egy ponton aztán berlininek kezdi magát érezni az ember, a klub részévé válsz. A Hertha pedig a visszavonulásom után is mindent megtett, hogy jól érezzem itt magam. Azonnal munkát kaptam az ifiknél, ráadásul olyat, ami felelősséggel és döntésekkel jár."

A családias hangulat az egész klubot áthatja, ezért van az, hogy, ha a Herthát elhagyja egy játékos, akkor azt békességben teszi, mint történt ez a télen Valentin Stocker távozásakor.

„Úgy tekintünk a játékosokra, mint a fiainkra, őszinték vagyunk velük a pályán és az öltözőben is. Az edzéseken viszont nincs barátság. Az őszinteség soha nem szól a játékos ellen, mindig a csapatért van, ez az alapvetés."

Azért a csapatért, amelyik igazából nem tud túl sokat adni a játékosoknak, akik gyakran ezért hagyják el a klubot, de Dárdai nem haragszik, ha egy játékos a szakma mellett a pénzre is gondol.

„Mint edző, nyilvánvalóan azt szeretném, ha maradnának a játékosaim. De legyünk őszinték, megvannak a magunk korlátai, nem tudunk bármennyit fizetni. Soha nem haragszom egyetlen játékosomra sem, ha új kihívást keres, vagy több pénzt szeretne keresni. Ez így volt Jay Brooks vagy Bastian Langkamp esetében is. Végső soron szinte minden a pénzről szól. A játékosoknak tíz évük van, hogy pénzt keressenek. Miután visszavonulnak, nem lesz, aki segítsen nekik. Nem lesznek edzők, újságírók, fizioterapeuták az ember körül."