Vágólapra másolva!
Legalább két dolog közös a magyar és a skót fociválogatottban. Mindkét csapatot új edző irányítja, a skótok Alex McLeish-sel, a mieink Georges Leekensszel mutatkoztak be egy-egy vereséggel.

A magyar csapat Kazahsztán, a skót Costa Rica ellen szenvedett vereséget, így mindkét csapat javítana a Groupama Arénában kedden. A skótok péntek este szintén új edzővel, de vereséggel kezdték új korszakukat, miközben öt játékosuk is debütált. Először kapott lehetőséget Scott McKenna, Scott McTominay, Kevin McDonald, Oliver McBurnie és Jamie Murphy is.

Miközben a magyar csapat 3-2-re kapott ki Kazahsztántól, a skótok hazai pályán 1-0-ra kaptak ki Costa Ricától, ennek ellenére a skót szövetség beszámolója szerint 1000 szurkolójuk érkezik a magyar fővárosba.

Ami biztos, Grant Hanley, Matt Ritchie és Scott McTominay sérülés miatt nem tart a csapattal, így biztosan nem láthatjuk Mourinho nagy kedvencét, a Manchester Unitedban szereplő McTominay-t, aki Costa Rica ellen debütált a válogatottban.

Scott McTominay Costa Rica ellen debütált Forrás: AFP/Neil Hanna

A magyar válogatott az 50. helyen áll a világranglistán, a skótok 19 hellyel előrébb. A két csapat legutóbb 2004-ben találkozott, akkor a magyarok Lothar Matthäus vezetésével 3-0-ra nyertek, Huszti Szabolcs két gólt szerzett.

Magyaroroszág–Skócia, március 27., kedd, 20.00 (Tv: M4 Sport)

A skót válogatott kerete:
Kapusok: Jordan Archer (Millwall), Alan McGregor (Hull City), Jon McLaughlin (Hearts)
Hátvédek: Barry Douglas (Wolverhampton Wanderers), Russell Martin (Rangers), Scott McKenna (Aberdeen), Charlie Mulgrew (Blackburn Rovers), Callum Paterson (Cardiff City), Andy Robertson (Liverpool), Kieran Tierney (Celtic)
Középpályások: Stuart Armstrong (Celtic), Tom Cairney (Fulham), James Forrest (Celtic), Ryan Fraser (AFC Bournemouth), Kevin McDonald (Fulham), Dylan McGeouch (Hibernian), John McGinn (Hibernian), Calum McGregor (Celtic), Kenny McLean (Aberdeen), Jamie Murphy (Rangers)
Támadók: Ryan Christie (Aberdeen), Jason Cummings (Rangers), Oliver McBurnie (Barnsley), Matt Phillips (West Bromwich Albion)