A Barcelona esélyeshez méltóan az első perctől magához ragadta a kezdeményezést, a hazai csapat kapusa, Leandro Chichizola előbb Luis Suárez, majd Lionel Messi lövését védte nagy bravúrral. A 21. percben azonban már tehetetlen volt, az ötszörös argentin világklasszis újabb szabadrúgása után:
Messi 17 méterről gyönyörűen lőtte ki a jobb felső sarkot.
Percekkel később Alen Halilovic szabadrúgásból egyenlíthetett volna, de centikkel célt tévesztett, majd a folytatásban is a hazai együttes próbálkozott, de a bejezésekkel mindig gond akadt.
Marc-Andre ter Stegennek egyszer sem kellett védenie. A hajrában Messi lőhette volna meg a második gólját,
de a védő jól blokkolt nagy helyzetben, így egygólos Barca-előnnyel vonultak a felek az öltözőbe.
A második játékrész elején a Las Palmas jelezte, nem adja könnyen a bőrét.
A 49. percben Jonathan Calleri tizenegyesével ugyanis egyenlített a Kanári-szigeteki csapat,
a Thomas Vermaelen által elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt magabiztosan lőtte be az argentin csatár.
A 62. percben Luis Suárez állíthatta volna vissza a világ rendjét, de nagy helyzetben a kapu bal oldala mellé lőtt nagy erővel. A folytatásban nem igazán tudta nyomás alá helyezni a Barcelona a Las Palmast. Így a mérkőzésre kilátogató 23 778 néző láthatta, hogy
a Barcelona nem tudott nyerni a Kanári-szigeteken. Messiék előnye így öt pontra csökkent az Atlético Madrid előtt.
Nem esett gól a Real Betis és a Real Sociedad sevillai mérkőzésén a spanyol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának csütörtöki játéknapján.
La Liga, 26. forduló
Real Betis-Real Sociedad 0-0
Las Palmas-Barcelona 1-1 (0-1)
1. félidő |
---|
41Sergi Roberto |
24Lucas Digne |
21Lionel Messi |
20Ximo Navarro |
10Dani Castellano |
5Matias Aguirregaray |
2. félidő |
---|
90Jonathan Calleri |
86Jairo Samperio |
76Dani Castellano |
75Andres Iniesta |
70Vicente Gomez |
68Alejandro Galvez |
66Peter Etebo |
63Paulinho |
57Aleix Vidal |
52Samuel Umtiti |
48Jonathan Calleri |
Bigas
Emenike
Penalba
Chichizola
Aguirregaray
Galvez
Navarro
Castellano
Etebo
Gomez
Halilovic
Alba
Semedo
ter Stegen
Roberto
Umtiti
Vermaelen
Digne
Vidal
Busquets
Iniesta
Las Palmas
17Pedro Bigas |
0Emmanuel Emenike |
7Gabriel Penalba |
13Leandro Chichizola |
3Matias Aguirregaray 5 |
0Alejandro Galvez 68 |
22Ximo Navarro 20 |
23Dani Castellano 76 10 |
6Peter Etebo 66 |
4Vicente Gomez 70 |
8Alen Halilovic |
24Tana |
16Jairo Samperio 86 |
9Jonathan Calleri 90 48 |
1Raul Lizoain |
5David Garcia |
12Michel |
18Javi Castellano |
19Hernan Toledo |
29Erik Exposito |
Barcelona
18Jordi Alba |
2Nelson Semedo |
1Marc-Andre ter Stegen |
20Sergi Roberto 41 |
23Samuel Umtiti 52 |
25Thomas Vermaelen |
19Lucas Digne 24 |
22Aleix Vidal 57 |
15Paulinho 63 |
5Sergio Busquets |
8Andres Iniesta 75 |
10Lionel Messi 21 |
9Luis Suarez |
13Jasper Cillessen |
3Gerard Pique |
4Ivan Rakitic |
11Ousmane Dembele |
0Philippe Coutinho |
17Paco Alcacer |
21Andre Gomes |
A La Liga tabellája:
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 34 | 27 | 1 | 6 | 74-22 | 52 | 87 | GY GY GY GY GY |
2. | Girona | 34 | 23 | 6 | 5 | 73-42 | 31 | 74 | GY V GY GY GY |
3. | Barcelona | 34 | 22 | 5 | 7 | 70-43 | 27 | 73 | GY GY V GY V |
4. | Atletico Madrid | 34 | 21 | 9 | 4 | 63-39 | 24 | 67 | GY GY V GY GY |
5. | Athletic Bilbao | 34 | 17 | 7 | 10 | 55-33 | 22 | 61 | V D D V GY |
6. | Real Sociedad | 34 | 14 | 8 | 12 | 48-35 | 13 | 54 | GY D D V GY |
7. | Real Betis | 34 | 13 | 8 | 13 | 43-39 | 4 | 52 | V GY GY D GY |
8. | Valencia | 34 | 13 | 13 | 8 | 37-39 | -2 | 47 | GY GY V V V |
9. | Villarreal | 34 | 12 | 13 | 9 | 56-58 | -2 | 45 | V D GY GY V |
10. | Getafe | 34 | 10 | 11 | 13 | 41-47 | -6 | 43 | V D D GY V |