Vágólapra másolva!
A havazás győzött több helyszínen is, így szinte a teljes 25. forduló elmarad a magyar labdarúgó másodosztályban. Egyedül a Békéscsaba-ETO FC Győr NB II-es rangadót rendezik meg, amelyet egyébként a televízió is közvetít.

A Nyíregyháza Spartacus–Kazincbarcika, a Budaörs–Szeged 2011, a Cegléd–ZTE, a Vác–Mosonmagyaróvár és a Dorog–Soroksár és a Csákvár-Kisvárda találkozó már biztosan elmarad, de a Sopron is közölte Facebook-oldalán közölte, hogy a Szolnok elleni idegenbeli mérkőzést elhalasztják.

„A kétnapos esőzés és az éjszakai havazás következtében a pálya talaja tocsog a víztől és azt 6 cm vastag hótakaró borítja. A vonalazást elkészítettük, de a hó géppel való letolása nem lehetséges. Jelenleg az adminisztráción dolgozunk, s 11 óra körül tudjuk hivatalosan megerősíteni, hogy a mai mérkőzés elmarad" – mondta az nso.hu-nak Tóth Lászlótól, a Dorogi FC technikai igazgatója.

A Siófok el sem utazott Gyirmótra, így azt az összecsapást sem játsszák le vasárnap – tudta meg a lap Varga Attila vezetőedzőtől.

A Békéscsaba-ETO FC Győr rangadót viszont biztosan megrendezik.

A vasárnap elmaradó NB II-es mérkőzések MLSZ által kijelölt pótlási időpontja április 25, szerda.

NB II, 25. forduló
14.00: Békéscsaba–ETO FC Győr (Tv: M4 Sport)
15.00: Dorog–Soroksár – elmarad
15.00: Cegléd–ZTE – elmarad
15.00: Vác–Mosonmagyaróvár – elmarad
15.00: Szolnok–Sopron – elmarad
15.00: Budaörs–Szeged 2011 – elmarad
17.00: Nyíregyháza Spartacus–Kazincbarcika – elmarad
17.00: Gyirmót FC Győr–Siófok – elmarad
17.00: Csákvár–Kisvárda – elmarad
A mérkőzések pótlására április 25-én kerül sor.