Vágólapra másolva!
Eden Hazard, a Chelsea belga válogatott labdarúgója szerint nem sürgős, hogy meghosszabbítsa szerződését a londoni klubbal.

A 27 éves támadó - akinek jelenlegi kontraktusa 2020-ig érvényes a bajnoki címvédőnél - úgy gondolja, hogy a hosszabbítással kapcsolatos tárgyalásokkal ráér megvárni a nyári világbajnokságot.

Eden Hazard lehet a Real Madrid legnagyobb nyári fogása Forrás: AFP/Oli Scarff

- mondta a játékos a belga válogatott Szaúd-Arábia elleni felkészülési mérkőzése előtt.

Hozzátette: boldog a Chelsea-nél, még két évig köti Londonba a szerződése, így nem igazán gondol a hosszabbításra.

Hazard-t a szigetországi és a spanyol sajtó szerint a Real Madrid szeretné szerződtetni.