Vágólapra másolva!
Kleinheisler László csapata, a kazah FK Asztana házigazdaként 3-1-re kikapott a portugál Sporting Lisboa együttesétől a labdarúgó Európa Liga egyenes kieséses szakaszának első fordulójában, a párharc csütörtöki első mérkőzésén.

A magyar középpályás kezdő volt, az első félidő hajrájában az ellenfél egyik játékosának könyöklése miatt felrepedt és vérzett a szája, ezért percekig ápolták, majd az 57. percben lecserélték.

Bruno Fernandessel küzd a magyar Kleinheisler László Forrás: AFP/Stanislav Filippov

Az Asztana a meccs elején megszerezte a vezetést, ám a vendégek a szünet után hét perc alatt háromszor voltak eredményesek, ráadásul ezt követően a kazah csapat emberhátrányba került.

A portugálok második gólja előtt Acuna egészen fantasztikus cselekkel játszotta tisztára magát, majd adott gólpasszt.

FK Asztana (kazah)-Sporting Lisboa (portugál) 1-3 (1-0)

A mai meccsek visszavágóira jövő héten kerül sor. A sorozat fináléját május 16-án, Lyonban rendezik.