Vágólapra másolva!
Kedden este, a Francia Ligakupa elődöntőjében a Paris Saint-Germain 3-2-re győzött a Rennes vendégeként. A világ legdrágább játékosa, a brazil Neymar ezúttal nem a góljaival, vagy a gólpasszaival tűnt ki a mezőnyből, hanem azzal, hogy a mérkőzés végén többször is megalázta ellenfeleit.

A 90. percben Neymar úgy indította a műsort, hogy a félpályánál flegma mozdulattal kiosztott egy esernyőt Benjamin Bourigeaud-nak.

Ezt követően a Paris Saint-Germain támadója a hajrában sárga lapot kapott labdaelrúgásért, majd egy fault után úgy tűnt, fel akarja segíteni a Rennes földön fekvő játékosát, Hamari Traorét. Azonban amikor a mali balhátvéd a kezét nyújtotta Neymar felé, akkor a brazil klasszis hirtelen visszahúzta az övét, és gúnyosan megmosolyogta az ellenfelét.

Nem először fordult elő, hogy Neymar megalázta az ellenfelét.

Anno, a Barcelona játékosaként is gyakran megcsinálta, hogy a mérkőzések vége felé, sokgólos különbségnél az öncélú cseleivel elkezdte heccelni a legyőzött ellenfeleket. Az ilyen eseteknek általában az vetett véget, hogy valakinek elszállt az agya, és szétrúgta a brazil klasszist. Neymar eddig csodával hatályos módon megúszta komoly sérülés nélkül, de ha továbbra sem vesz vissza az arcából, előbb-útobb valaki csúnyán le fogja vadászni.