Vágólapra másolva!
A Manchester City 22 meccs után is őrzi veretlenségét a Premier League-ben, a Tottenham a Swansea otthonában nyert és megelőzte a nagy rivális Arsenalt.

A Manchester Cityben kezdőként kapott szerepet a Crystal Palace ellen rúgást kapott Kevin De Bruyne, míg Gabriel Jesus sérülése miatt, ezúttal Sergio Agüero volt a középcsatár.

A manchesteri csapat szurkolóinak nem kellet sokáig izgulniuk, hiszen Sané beadása után Raheem Sterling már 38 másodperc elteltével megszerezte a vezetést. Ez volt a Premier League leggyorsabb gólja ebben az idényben, a City történetében pedig a harmadik a sorban.

Egyelőre megállíthatatlan a Manchester City Forrás: AFP/Oli Scarff

A 13. percben már kettővel vezetett a City, De Bruyne lapos beadását a Watford védője, Kabasele tessékelte a saját kapujába.

Öt perccel később a belga megpattanó szabadrúgását tenyerelte a lécre Heurelho Gomes kapus.

A 63. percben dőlt el végleg a három pont sorsa. De Bruyne beadása után Agüero elé paskolta a labdát Gomes, az argentin pedig közvetlen közelről nem hibázott.

A hajrában még Andre Gray tudott szépíteni, de ennél többre nem futotta a Watford erejéből.

A Tottenham a Swansea otthonában lépett pályára, Harry Kane pedig csak a hajrára állt be csereként. A helyén Fernando Llorente kezdett, aki a 12. percben be is talált egykori csapata ellen. A hajrában még Dele Alli lőtt gólt, Fabianski védése után botlott bele a labdába.

Az alsóházban fontos rangadót nyert a West Ham a West Bromwich, míg a Crystal Palace a Southampton ellen, így mindkét londoni csapat elkerült a kiesőzónából.

Eredmények:

Manchester City-Watford 3-1 (Sterling 1., Kabasele 13 – öngól, Agüero 63. ill. Gray 82.)
Southampton-Crystal Palace 1-2 (Long 17. ill. McArthur 69., Milivojevic 80.)
West Ham-West Bromwich Albion 2-1 (Carroll 59., 94. ill. McClean 30.)
Swansea-Tottenham 0-2 (Llorente 12., Alli 89.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Arsenal 37 26 5 6 88-28 60 84
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 35 25 3 7 87-33 54 82
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Liverpool 36 23 4 9 81-38 43 78
V
GY
V
D
GY
I
4.
Aston Villa 36 20 9 7 73-53 20 67
D
GY
GY
D
V
I
5.
Tottenham Hotspur 35 18 11 6 69-58 11 60
GY
V
V
V
V
I
6.
Newcastle United 35 17 13 5 78-56 22 56
GY
GY
V
GY
GY
I
7.
Chelsea 35 15 11 9 70-59 11 54
GY
V
D
GY
GY
I
8.
Manchester United 35 16 13 6 52-55 -3 54
D
D
GY
D
V
I
9.
West Ham United 36 13 13 10 56-70 -14 49
GY
V
V
D
V
I
10.
AFC Bournemouth 36 13 14 9 52-63 -11 48
D
V
GY
GY
V
I
Teljes lista