Vágólapra másolva!
A 12. fordulóból elhalasztott olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokin (Serie A) a Lazio könnyedén verte 3-0-ra hazai pályán az Udinesét, így Simone Inzaghi csapata megerősítette a harmadik helyét a tabellán, és újabb lépést tett a Bajnokok Ligája-álmok felé.

A Lazio a mérkőzés elejétől irányította az összecsapást, az Udinese inkább csak a védekezésre koncentrált. A hazaiak nyomásának a 22. percben lett meg az eredménye, igaz

ehhez kellett a vendég együttes védőjének, Samirnak a feje is.

Az első félidő végén egyenlíthetett volna Oddo csapata, de Antonin Barak lövését nagy bravúrral védte Thomas Strakosha.

Nani gólját ünneplik a Lazio játékosai Forrás: AFP/Filippo Monteforte

A második félidőben sem változott a játék képe, a rómaiak

egészen könnyedén játszva szereztek még két gólt:

előbb a játékrész elején Nani lőtt könnyen Albano Bizzarri kapujába, majd a 87. percben Felipe Anderson Pazar találatával alakult ki a 3-0-s végeredmény.

A Lazio a sikerével maradt a harmadik helyen, de már három ponttal vezet az Inter előtt.

Serie A, a 12. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Lazio-Udinese 3-0 (1-0)
G.:
Samir (22., öngól), Nani (47.), F. Anderson (87.)

A Serie A tabellája:

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 35 28 2 5 81-19 62 89
GY
D
GY
GY
V
I
2.
AC Milan 36 21 7 8 69-46 23 71
GY
D
V
D
D
I
3.
Juventus 35 18 5 12 48-27 21 66
GY
D
D
D
D
I
4.
Bologna 35 17 5 13 49-27 22 64
D
D
GY
D
D
I
5.
AS Roma 35 17 9 9 62-42 20 60
GY
V
GY
D
D
I
6.
Atalanta 33 17 10 6 61-37 24 57
GY
V
D
GY
GY
I
7.
Lazio 35 17 13 5 45-37 8 56
V
GY
GY
GY
D
I
8.
SSC Napoli 34 13 10 11 52-43 9 50
V
GY
D
V
D
I
9.
ACF Fiorentina 34 14 12 8 51-39 12 50
V
D
GY
GY
V
I
10.
Monza 36 12 12 12 42-48 -6 48
V
D
V
D
D
I
Teljes lista