Vágólapra másolva!
A Bayern München hazai pályán mínusz kettőről fordítva, 5-2-re verte a Bayern Münchent. A Leipzig 1-1-et játszott a Hamburggal, Aubameyang visszatért a Dortmund csapatába, de hazai pályán csak döntetlent játszott a Borussia.

Az éllovas Bayern München a középmezőnyben szereplő Hoffenheim csapatát fogadta és a tabellán elfoglalt helyezés ellenére nem számíthattak könnyű meccsre a bajorok, hiszen Julian Nagelsmann az egyetlen Bundesliga-edzőként pozitív mérleggel bír a Bayern ellen, három meccsből két győzelem, egy döntetlen volt a meccs előttig a mérlege.

A Hoffenheim meg is lepte a Bayernt, az első percekben büntetőt harcolt ki, amit ugyan Serge Gnabry kihagyott, de Uth belőtte a kipattanót.

Mark Uth az idény során harmadik bajnoki gólját lőtte a Bayernnek, ez legutóbb Edin Dzekónak sikerült még a 2008-09-es idényben.

A 12. percben már kettő volt a vendégek előnye, miután Gnabry is lőtt egy gólt.

Jupp Heynckes talán kezdte megbánni, hogy csak a padon kezdett Müller, Ribéry és James is, de a 21. percben Robert Lewandowski szemfüles góljával szépített a Bayern.

A hazai nyomásnak hamar meglett az újabb eredménye, Jérome Boateng szöglet utáni fejesével már a 25. percben 2-2 volt az állás.

A 63. percben már a vezetést is megszerezte a Bayern, Kingsley Coman gurított higgadtan a bal alsóba.

Négy perccel később egy szögletet követően Arturo Vidal fejelt a Hoffenheim kapujába, hiába fejelte ki a védő a labdát, a játékvezetőnek jelzett a gólbíró.

A 90. percben aztán betalált a Hoffenheimtől januárban igazolt Sandro Wagner is, aki csereként állt be. Ez volt az első gólja visszatérése óta a 2-es mezben szereplő csatárnak.

Ez volt Heynckes 150. bajnoki sikere a Bayern kispadján, már csak Ottmar Hitzfeld és Udo Lattek előzi meg a rangsorban. Szalai Ádám a Hoffenheim kispadjáról nézte végig a találkozót.

A Bayern vert helyzetből jött vissza Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Matthias Balk

Jó hír a Dortmund, rosszabb az Arsenal szurkolóinak, hogy Pierre-Emerick Aubameyang újra a Borussia kezdőjében volt. A gaboni gólt nem szerzett, ráadásul csapata hazai pályán kapott ki 2-1-re a Freiburgtól.

A Leipzig Gulácsi Péterrel a kapuban játszott 1-1-es döntetlent hazai pályán a Hamburggal.

Eredmények:
Bayern München–Hoffenheim 5–2 (Lewandowski 20., J. Boateng 25., Coman 64., Vidal 67., Wagner 90., ill. Uth 3., Gnabry 12.)
Borussia Dortmund–Freiburg 2–2 (Kagawa 9., Toljan 93., ill. Petersen 21., 68.)
RB Leipzig–Hamburg 1–1 (Bruma 9., ill. Kosztics 29.)
Köln–Augsburg 1–1(Jojics 40., ill. Cauiby 77.)
Stuttgart–Schalke 0–2 (Naldo 14., Harit 19. – 11-esből.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 32 26 0 6 82-23 59 84
GY
GY
D
D
GY
I
2.
Bayern München 32 22 7 3 90-41 49 69
V
GY
GY
GY
V
I
3.
VfB Stuttgart 32 21 7 4 73-39 34 67
GY
GY
V
D
GY
I
4.
RB Leipzig 32 19 7 6 74-36 38 63
GY
GY
GY
GY
D
I
5.
Borussia Dortmund 32 17 6 9 64-40 24 60
V
GY
D
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 32 11 9 12 48-47 1 45
D
V
GY
V
V
I
7.
Freiburg 32 11 13 8 43-55 -12 41
V
GY
D
V
D
I
8.
Hoffenheim 32 11 14 7 56-64 -8 40
GY
V
GY
V
D
I
9.
Augsburg 32 10 13 9 49-57 -8 39
V
GY
V
V
V
I
10.
Werder Bremen 32 10 14 8 43-52 -9 38
D
V
GY
GY
D
I
Teljes lista