Nyárig marad a Bozsik Stadionban a Honvéd

Vasas, Honvéd
A kispesti Eppel Márton (b) és James Manjrekar, a Vasas játékosa (j) a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában játszott Budapest Honvéd - Vasas FC mérkőzésen a budapesti Bozsik Stadionban 2017. szeptember 30-án
Vágólapra másolva!
Nyárig saját pályáján, a Bozsik Stadionban játssza hazai mérkőzéseit az NB I-ben címvédő Budapest Honvéd.

A kispestiek honlapja arról számolt be, hogy az eredeti tervek szerint február 22-én készült volna el a klub utánpótláscentruma, de a létesítményt előreláthatólag csak április végén adják át. A Honvéd vezetése ezért úgy határozott, hogy az idény végéig a csapat továbbra is a Bozsik Stadionban játssza hazai mérkőzéseit.

A következő szezontól az MTK stadionjában játssza hazai meccseit a Honvéd Forrás: MTI/Illyés Tibor

"Remélhetőleg az új stadion építésének feltételei jövő nyárra biztosítva lesznek, és az utánpótlás centrum birtokba vétele után megkezdődhet az új Bozsik Stadion bontása, majd építése" - áll a weboldalon, amely hozzáteszi, a 2018/19-es bajnokságban "minden bizonnyal az Új Hidegkuti Stadionban játssza hazai meccseit" az együttes.

George F. Hemingway klubtulajdonos júniusban még úgy nyilatkozott: decemberig játszanak a Bozsik Stadionban, utána az MTK stadionjába költöznek, mert 2018-ban elkezdődik az új létesítmény építése. Az ekkori tervek még az edzőközpont év eleji átadásáról szóltak.