Vágólapra másolva!
A labdarúgó Magyar Kupa előző körében a Ferencváros búcsúztató Kisvárda az újabb élvonalbeli ellenféllel már nem bírt, és hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett a Puskás Akadémiától. Így a Fejér megyeiek jutottak elsőként a nyolcaddöntőbe. 

A másodosztály második helyén álló, de szinte már biztos feljutónak tekinthető (12 pont az előnyük a harmadik helyzett Cegléddel szemben) Kisvárda jó formában várta az újabb kihívást a Magyar Kupában, hiszen a szabolcsiak hazai pályán idén csak a Szolnoktól kaptak ki, legutóbb pedig a listavezető MTK-t verték 1-0-ra.

Kisvárdán bukott el a Fradi a Magyar Kupában

A sorozatban három Magyar Kupát nyerő Ferencváros az idei kiírásban a 32 közé jutásért elvérzett, miután 1-0-ra kikapott a másodosztályú Kisvárda otthonában. A hazaiak egy tizenegyessel nyerték meg a találkozót. Eredmény, Magyar Kupa, a 32 közé jutásért: Kisvárda-Ferencváros 1-0 (1-0) Kisvárda: Molnár - Rjasko, Papucsek, Vári, Bohdan - Hej, Lucas, Misic (Heffler 90.), Horváth Z.

Ha pedig az élvonalban a bajnoki címre hajtó Ferencvárossal elbántak, akkor miért ne tehetnének így a 9. helyezett Puskás Akadémiával is - tehették fel a kérdést Várdán. Csakhogy Pintér Attila nem bízta a továbbjutás kérdését a véletlenre: gyakorlatilag az alapcsapatát küldte pályára, és Molnár Gábor az első helyzetet ugyan még kihagyta, a 18. percben viszont már pontosan tálalt Ulysse Diallo elé, aki már nem hibázott.

Ulysse Diallo (b) az első, Szécs Márk (j, hátul), a második félidőben rémisztgette a várdai védőket Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A gól után is kézben tartotta a meccset az NB I-es csapat, ami a szünet után sem változott. Sőt, ahogy próbálta fokozni a nyomást a Kisvárda, úgy lett egyre több lehetősége a Puskás Akadémiának, melyek közül a legnagyobbat a 58. percben a percekkel korábban Diallo helyére beállt Szécsi Márk hagyta ki, aki egyedül vezethette Molnár-Farkas kapujára a labdát, de rossz megoldást választott.

A 76. percben már majdnem 2-0 lett, de Molnár gólját jogosan érvénytelenítette Kassai Viktor: a támadó lesen kapta a labdát, mielőtt szabálytanakodtak volna az őt kiugrató Balogh Balázzsal.

Magyar Kupa, a 8. forduló (a 16 közé jutásért)
Kisvárda (II.)–Puskás Akadémia 1-0 (1-0)
gól: Diallo 18.
a további párosítások:
Dunaújváros (III.)–Balmazújváros
Soroksár (II.)–DVTK
Gyöngyös (III.)–Budapest Honvéd
Csákvár (II.)–Paks
Budafok (II.)–DVSC
Vecsés (III.)–Újpest
Vác (II.)–Videoton
Nagykanizsa (megyei I.)–Érd (III.)
ETO FC Győr (II.)–Nyíregyháza (II.)
MTK (II.)–Gyirmót (II.)
Nagyecsed (megyei I.)–Siófok (II.)
Sényő (megyei I.)–Rákosmente (III.)
Tiszaújváros (III.)–Békéscsaba (II.)
Szarvas (megyei I.)–ZTE (II.)
Cigánd (III.)–Dorog (II.)