Vágólapra másolva!
Sergio Ramos az Izrael–Spanyolország (0–1) világbajnoki-selejtező után találkozott azzal a kisfiúval, akit róla nevezett el a meggyilkolt édesapja.

Haiel Sitawi izraeli rendőr óriási Real-szurkoló volt, akinek a világ- és Európa-bajnok Ramos volt a kedvenc játékosa. A kisfiát is róla nevezte el, de három héttel azután, hogy megszületett, Haielt és társát egy jeruzsálemi mecsetnél meggyilkolták.

Ramos egy félidőt játszott Izrael ellen Forrás: AFP/Jack Guez

– mesélte a testvére. – Az első álmát idén májusban sikerült valóra váltania, de a másodikat már nem. A halála után viszont elhatároztuk, hogy összehozunk egy találkát a fia és a játékos között, kerül, amibe kerül."

Az Izrael–Spanyolország vb-selejtező jó alkalom volt erre.

Az egyetlen problémát az jelentette, hogy a spanyolok már korábban biztosították helyüket Oroszországban,

így Julen Lopetegui szövetségi kapitány nyugodtan otthon hagyhatta néhány kulcsjátékosát.

Ramos azonban ott volt és egy félidőt játszott.

A játékos természetesen a család rendelkezésére állt, sőt,

egy dedikált spanyol mezt is adott a kisfiúnak.