Vágólapra másolva!
Lars Olsen, a feröeri labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a magyar csapat nem igazán lépett előre az Európa-bajnokság óta, ezzel együtt nehéz mérkőzésre számít a két együttes keddi világbajnoki selejtezőjén a sorozat zárásakor.

A szakember elmondta, a gárda rögtön szombaton a lettek elleni, gól nélküli döntetlennel véget ért összecsapást követően repülőre ült, így vasárnap már Budapesten tréningezett.

"Minden játékosom készen áll a találkozóra,

- nyilatkozta a hétfői sajtótájékoztatón a dán tréner.

Lars Olsen szerint a magyar válogatott megérezte Király és Gera hiányát Forrás: AFP/Francisco Leong

Olsen az MTI kérdésére válaszolva megjegyezte, a magyarok a tavalyi Európa-bajnokságon, valamint az azt megelőző selejtezősorozatban mutatott játékukat nem tudták megközelíteni az utóbbi időben,

a csapat nem lépett előre, ez azonban annak is betudható, hogy Király Gábor visszavonult és Gera Zoltán sem játszott sérülés miatt.

A feröeri szakvezető kiemelte, óriási sikert jelentene az ország labdarúgásának, ha győzni tudnának a Groupama Arénában, amivel megszereznék a harmadik helyet a csoportban.

Jóan Símun Edmundsson, az együttes támadója arról beszélt, hogy a lettek ellen a kapufát találták el, ezen most javítani szeretnének.

A feröeri csapatkapitány bízik a harmadik hely megszerzésében Forrás: AFP/Attila KISBENEDEK/Attila Kisbenedek

"Meg akarjuk mutatni a világnak, hogy idegenben is képesek vagyunk jól játszani, gólt szerezni" - jelentette ki a játékos.

A két csapat kedden 20.45-kor kezdődő találkozóján a harmadik hely a tét,

a döntetlen a magyaroknak kedvezne.