Vágólapra másolva!
Az AS Roma legendája, Francesco Totti, aki hosszú és sikeres futballista pályafutását a nyáron fejezte be, nem jár arra az edzői képzésre, amelyre beiratkozott.

Az olasz edzők szervezetének (AIAC) közlése szerint a visszavonult labdarúgó jelentkezett ugyan a tanfolyamra, amellyel UEFA B licences diplomát szerezhetett volna, de végül lemondott róla - legalábbis egyelőre.

Totti 1993-ban mutatkozott be az AS Roma felnőtt csapatában Forrás: NurPhoto/Silvia Lore/NurPhoto/Silvia Lore

"Francesco Totti bizonyította, hogy a pályán és azon kívül is nagy bajnok. Mivel nem volt lehetősége rendszeresen részt venni a kurzuson,

Reméljük, hogy ez csak időleges" - áll az AIAC közleményében, amely úgy folytatódik: "Még ha csalódottak is vagyunk, reméljük, hogy Totti visszatér majd hozzánk".

Helyére a képzésben Simone Perrotta kerül,

aki hozzá hasonlóan tagja volt a 2006-ban világbajnok olasz válogatottnak.

Totti visszavonulása után is az AS Roma kötelékében maradt. Forrás: Citizenside/(c) copyright citizenside.com/Citizenside/Cosimo Martemucci

A 41 éves Tottit az előző idény végén elbúcsúztatta klubja, az AS Roma, amelyben egész pályafutását töltötte, majd júliusban a játékos hivatalosan is bejelentette, hogy befejezte a profi futballt.

Totti 1993-ban mutatkozott be az AS Roma felnőtt csapatában, amellyel 2001-ben bajnokságot, 2007-ben és 2008-ban Olasz Kupát, 2001-ben és 2007-ben pedig Olasz Szuperkupát nyert.

A klub csapatkapitánya 25 év alatt 616-szor lépett pályára az olasz élvonalban,

ezzel Paolo Maldini és Gianluigi Buffon mögött harmadik az örökrangsorban. 250 gólt szerzett a Serie A-ban, ezzel Silvio Piola (274) mögött második. Olasz gólkirály volt 2007-ben, amellyel a legjobb európai góllövőnek járó Aranycipőt is kiérdemelte.

Totti 2014-ben, 38 évesen és 59 naposan a legidősebb játékos lett, aki gólt szerzett a Bajnokok Ligája főtábláján.

Visszavonulása után klubja kötelékében maradt.