Vágólapra másolva!
Kedden este a holland labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte Svédországot az Amszterdam Arénában, az európai vb-selejtezők 10. fordulójában. A narancsmezesek pontszámban beérték a csoportmásodik svédeket, de rosszabb gólkülönbségük miatt lemaradtak a pótselejtezőről, és így a jövő nyári oroszországi világbajnokságról is. A mérkőzés után a holland válogatott csapatkapitánya, a duplázó Arjen Robben bejelentette, hogy utoljára öltötte magára a nemzeti csapat szerelését.

A 33 éves szélső döntése némiképp várható volt, ugyanis a kezdőrúgás előtt, a holland himnusz közben már könnyek szöktek a szemébe.

„Még utoljára szerettem volna megmutatni, mit tudok.

Már korábban vissza akartam vonulni a válogatottól, de végül a folytatás mellett döntöttem" – nyilatkozta Arjen Robben, aki tizenegyesből és akcióból is betalált a svédek elleni összecsapáson.

A Bayern München játékosa 96-szor húzhatta magára a holland válogatott mezt, 37 gólt szerzett, kiosztott 30 gólpasszt is. A 2010-es dél-afrikai világbajnokságon a döntőig vezette az Oranjét, majd négy évvel később a bronzérmes csapat legjobbja volt a brazíliai Mundiálon.

„Csodálatos tizennégy év volt.

Mindig emlékezni fogok a 2010-es és a 2014-es világbajnokságra. Ezek e legszebb emlékek, mert mindkét tornán igazi csapatként futballoztunk" – folytatta Robben, aki 2003 áprilisában, Portugália ellen debütált a holland válogatottban.

Arjen Robben a 2004-es portugáliai Eb-n robbant be a köztudatba Forrás: AFP/Franck Fife

A világ egyik legjobb szélsője pályafutása során rengeteg sérülést elszenvedett, nem véletlenül ragadt rá az „Üvegember" becenév.

„Sokat gondolkodtam mielőtt meghoztam ezt a döntést.

– mondta Arjen Robben, aki végezetül hozzátette, hogy jelenleg kiváló erőben érzi magát, és azért is hagyja abba a szereplést a nemzeti csapatban, hogy ez még jó ideig így is maradjon.