Vágólapra másolva!
Az olasz Antonio Conte vezetésével pénteken megnyerte a Premier League 2016/17-es idényét a Chelsea. Conte a Premier League történetének negyedik olasz edzője, aki bajnokságot nyert. Hogy angol tréner mikor vezette a bajnoki dobogó tetejére csapatát a PL-ben? Soha! Az eddigi utolsó angol mester didala még akkor volt, amikor nem létezett Premier League.

Idén 25 éves a Leeds United sztorija. A csapat az 1991/92-es szezonban nyerte meg az angol futballbajnokságot. Hogy miért fontos ez ebben a történetben?

Mert annak a csapatnak az edzője az angol Howard Wilkinson volt.

Angol edző. Angol bajnok. Azóta egy angol kollégájának sem sikerült ez a bravúr.

Howard Wilkinson eddig az utolsó angol edző, aki bajnokságot tudott nyerni az angol legfelsőbb osztályban Forrás: AFP/Afp

A következő szezonban, vagyis az 1992/93-asban már Premier League-nek nevezték az angol labdarúgó bajnokságot. A mostani, vagyis a 2016/17-es idény a 25. PL-évad. A 25 évadban összesen 9 edző nyert bajnokságot.

Ebből kettő skót,

Kenny Dalglish 1994/95-ben a Balckburnnel és persze Sir Alex Ferguson tizenkétszer a Manchester United csapatával. Skótok - dühöngenek az angolok, de inkább hajtsanak fejet a nagyobb tudás előtt.

A skót Kenny Dalglish a Blackburn mestere volt Forrás: AFP/Paul Ellis

Aztán ott vannak a külföldi mágusok. A francia Arséne Wenger, aki kétszer is a csúcsra vitte az Arsenalt, a portugál Jose Mourinho, a chilei Manuel Pellegrini (a Manchester City-vel) és persze az olaszok. Conte és Ancelotti a Chelsea-vel, Ranieri a Leicesterrel, Mancini a Manchester City-vel.

Antonio Conte az első idényében bajnok lett a Chelsea-vel Forrás: AFP/Anthony Devlin

Az angol labdarúgó-válogatott az 1966-os hazai rendezésű világbajnokság óta sem vb-n, sem Eb-n nem nyert aranyérmet.

A futball tanítómestereinek hazájában a külföldi edzők szabják az irányt, oktatják az angolokat.

A húsz csapatot felvonultató Premier League-ben jelenleg hat angol edző dolgozik. Az AFC Bournemouthnál Eddie Howe, a Burnley-nél Sean Dyche, a Crystal Palace-nál Sam Allardyce, a Leicester City-nél Craig Shakespeare, a Middlesbroughnál Steve Agnew és a Swansea Citynél Paul Clement. E hat csapat közül a tavalyi bajnok Leicester City a kilencedik, a Middlesbrough már kiesett, a Swansea pedig kieshet.

Craig Shakespeare a tavalyi bajnok Leicester City angol edzője Forrás: AFP/Paul Ellis

Azt tudják, hogy ez az ember ki?

Joe Fagan 1984-ben a Liverpoolt vezette a csúcsa a Bajnokcsapatok Európa Kupájában Forrás: mirror.co.uk

Az angol Joe Fagan, aki az 1983/84-es idényben a Liverpool csapatával angol edzőként nyerte meg a BL elődjét, azaz a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. Angol mesternek ez azóta sem sikerült.

Talán majd jövőre.

Vagy azután. Vagy egyszer. Vagy sohasem. A PL nem a fogalmatlan angol edzők játszótere.