A szakírók is a Chelsea futógépét választották a legjobbnak

Kante, Chelsea, Premier League
Kante egymást követő két évben, két különböző csapattal nyerhet bajnoki címet.
Vágólapra másolva!
A játékostársak után a szigetországban dolgozó szakírók is N'Golo Kantét, a Chelsea középpályását választották a Premier League legjobb játékosának.

A 340 szavazó több mint 65 százaléka vagy a 26 éves francia középpályást vagy csapattársát, a második helyen végzett Eden Hazard-t látta a legjobbnak. Összesen 17 futballista kapott voksot. Érdekesség, hogy a West Bromwich Albionból a kapus Ben Foster, illetve a másodosztály egyik feljutója, a Brighton szélsője, Anthony Knockaert is kapott szavazatot.

Kante egymást követő két évben, két különböző csapattal nyerhet bajnoki címet. Forrás: AFP/Ian Kington

A Chelsea középpályásai mögött a harmadik Delle Alli, a Tottenham Hotspur angol válogatott irányítója lett.

A mindössze 169 centiméter magas Kanté tavaly a Leicester Cityvel nyert bajnoki címet, új csapatával pedig most karnyújtásnyira van ettől, így ő lehet az első mezőnyjátékos a Premier League történetében, aki egymást követő két évben, két különböző csapattal diadalmaskodik.