A bajnoki címre törő, éllovas Budapest Honvéd legutóbbi három mérkőzését megnyert a Loki ellen (ebből kettőt Debrecenben), ráadásul kapott gól nélkül. A DVSC 2014. október 4. óta nyeretlen a Honvéd ellen.
Amennyiben Marco Rossi együttese nyer, a Videoton veresége esetén már bajnok. Győzelme esetén, amennyiben a Videoton pontot, vagy pontokat szerez a Ferencváros ellen, a Honvédnak elég a döntetlen az utolsó játéknapon.
A Honvéddal azonos pontszámmal, de a második helyen álló Videoton utóbbi három mérkőzését megnyerte. Danko Lazovics visszatérése óta a székesfehérvári csapat újra jó formában futballozik. Tavasszal csupán egyetlen bajnoki vereséget szenvedett, de azt Felcsúton: a Vasas győzte le 2-1-re a Pancho Arénában.
A Videoton az idei szezonban kétszer találkozott a Ferencvárossal, mindkét összecsapás döntetlenre végződött.
A Magyar Kupa döntőjébe jutott zöld-fehérek három győzelem után a legutóbbi fordulóban döntetlent játszottak a Groupama Arénában a DVSC-vel. Vendégként a legutóbbi két bajnokijukat megnyerték, igaz, a bajnoki tabella mostani utolsó két helyezettje ellen.
A kiesés szempontjából sorsdöntő lesz az MTK-DVTK összecsapás. A kék-fehérek a legutóbbi két fordulóban nem szereztek pontot, így lépéshátrányba kerültek a miskolciakkal szemben.
AZ MTK-nak egy ponttal kevesebbje van, mint a Mezőkövesdnek és a Diósgyőrnek, és hárommal, mint a Debrecennek.
Az Új Hidegkuti Stadionban az első, a Gyirmót elleni győzelem óta kilenc bajnoki meccséből csupán a Vasas és a Mezőkövesd ellen tudott nyerni. A Diósgyőr a legutóbbi négy fordulóban öt ponttal szerzett többet az MTK-nál, ebben a szakaszban veretlen maradt. Vendégként a legutóbbi négy találkozóján egy győzelem, két döntetlen és egy vereség a mérlege.
Ha Mezőkövesd hazai pályán nyer a Paks ellen, és az MTK nem győzi le a Diósgyőrt, biztosítja élvonalbeli tagságát a következő idényre.
A bajnokságban a legutóbbi tizenegy fordulóban csupán egyszer, a Debrecen ellen tudott nyerni. Pályaválasztóként a legutóbbi két mérkőzésén összesen nyolc gólt kapott. A Paks nagy valószínűséggel a mezőny első felében végez, sőt, matematikailag akár még a harmadik helyet is elérheti, ha megnyeri mindkét hátralévő mérkőzését.
A már kiesett Gyirmót az utolsó NB I-es mérkőzését játssza saját pályáján. Pályaválasztóként tavasszal három találkozón szerzett pontot, legyőzte az MTK-t, s döntetlenre végzett a Paks és a Diósgyőr ellen.
A Vasas vendégként tavasszal a Mezőkövesd után legyőzte a Videotont és a Ferencvárost is, de a legutóbbi két találkozóján, a Haladás és a Diósgyőr ellen csupán egy pontot szerzett összesen.
Ellenben a héten 5-0-ra verte a Mezőkövesdet a Magyar Kupa elődöntőjében. Eddigi egyetlen, élvonalbeli gyirmóti bajnokiján 1-0-ra kikapott.
Hivatalosan az Újpest sincsen még biztonságban, feltétlenül pontot, vagy pontokat kell szereznie ahhoz, hogy az utolsó fordulóban már csak a presztízs legyen a tétje Ferencváros elleni derbinek. A lila-fehéreké az egyetlen csapat a mezőnyben, amelyik nem szerzett pontot a legutóbbi három fordulóban.
Amióta visszaköltöztek a Szusza Ferenc Stadionba, még egyetlen bajnoki mérkőzésüket sem nyerték meg pályaválasztóként.
A Haladás már biztosan a középmezőnyben végez. A legutóbbi négy fordulóban csupán egy győzelmet arató gárda vendégként a legutóbbi két meccsét elveszítette, de korábban tavasszal nyert a Vasas ellen és döntetlent játszott az MTK-val.
OTP Bank Liga, 32. forduló
18.00: Újpest FC – Swietelsky Haladás, Szusza Ferenc Stadion
18.00: DVSC – Bp. Honvéd, Nagyerdei Stadion
18.00: MTK Budapest – DVTK, Új Hidegkuti Nándor Stadion
18.00: Mezőkövesd Zsóry – Paksi FC, Mezőkövesdi Városi Stadion
18.00: Gyirmót FC Győr – Vasas FC, Alcufer Stadion
20.30: Videoton FC – Ferencvárosi TC, Pancho Aréna
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 31 | 22 | 4 | 5 | 78-28 | 50 | 71 | GY GY D GY GY |
2. | Paksi FC | 31 | 16 | 9 | 6 | 48-40 | 8 | 54 | V V V GY D |
3. | Fehérvár FC | 31 | 16 | 10 | 5 | 55-39 | 16 | 53 | GY GY D V GY |
4. | Puskás Akadémia FC | 31 | 13 | 8 | 10 | 53-33 | 20 | 49 | GY GY GY V GY |
5. | DVSC | 31 | 13 | 12 | 6 | 47-44 | 3 | 45 | V GY V GY V |
6. | MTK Budapest | 31 | 12 | 12 | 7 | 41-58 | -17 | 43 | GY D GY V V |
7. | ZTE FC | 31 | 12 | 13 | 6 | 52-57 | -5 | 42 | GY V D GY GY |
8. | DVTK | 31 | 11 | 12 | 8 | 48-56 | -8 | 41 | V D GY D V |
9. | Kecskeméti TE | 31 | 11 | 14 | 6 | 40-44 | -4 | 39 | V V GY D D |
10. | Újpest FC | 31 | 11 | 16 | 4 | 45-62 | -17 | 37 | V V V V GY |