Budapest, 2017. március 1.
A kispesti Dorde Kamber (b) és a ferencvárosi Böde Dániel a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében játszott Budapest Honvéd - Ferencváros mérkőzésen a Bozsik József Stadionban 2017. március 1-jén.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A Budapest Honvéd hazai pályán 2-1-re legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó NB I 24. fordulójában, így egy pontra megközelítette a listavezető Videotont.
A Honvéd jobban kezdte a meccset, a Ferencváros védelme sokat bizonytalankodott, a 20. percben pedig Zsótér meg is szerezte a vezetést a hazaiaknak. Legalább harminc métert vezethette a labdát úgy, hogy egyetlen Fradi-játékos sem támadta meg, majd lövésre szánta el magát,
és egy nagy bombát akasztott a kapuba.
Bő tíz perccel később Eppel kettőre növelte a kispesti előnyt, majd egy védelmi hiba után Moutari még az első félidő hajrájában szépített.
A második játékrészben próbálkozott a Ferencváros, de helyzetet szinte egyáltalán nem tudott kialakítani, a Honvéd pedig taktikusan tartotta az előnyt. A kispestiek az idei szezonban ötödször találkoztak a Fradival, négyszer a zöld-fehérek nyertek.
Thomas Doll, az FTC vezetőedzője az M4-nek így nyilatkozott a meccs után: "Ma sok minden nem működött, sokat hibáztunk, az első félidőben amatőr módon viselkedtünk több szituációban is.
A mai teljesítményünkkel nem érdemeltük meg a győzelmet."
Marco Rossi, a Honvéd vezetőedzője: "Puskás Ferencnek is tetszhetett ez a meccs odaföntről, nagy szívvel játszottunk. Megtettünk egy újabb lépést az európai porond felé."
A meccs jegyzőkönyve:
1. félidő
39Amadou Moutari
37Michal Nalepa
32Márton Eppel
29Endre Botka
20Donát Zsótér
17Filip Holender
2. félidő
88Botond Baráth
86Donát Zsótér
81Donát Zsótér
80László Kleinheisler
76Gazdag Dániel
72George Ikenne-King
59Oliver Huesing
57Patrik Hidi
Összeállítások
Budapest Honvéd4-3-3
Ferencvárosi TC4-2-3-1
99
Dávid Gróf
8
George Ikenne-King
25
Ivan Lovric
24
Djordje Kamber
36
Botond Baráth
57
Filip Holender
26
Patrik Hidi
23
Donát Zsótér
6
Gazdag Dániel
7
Davide Lanzafame
9
Márton Eppel
90
Dénes Dibusz
21
Endre Botka
27
Michal Nalepa
5
Oliver Huesing
16
Leandro De Almeida
66
Emir Dilaver
8
Lovrencsics Gergő
6
László Kleinheisler
40
Amadou Moutari
13
Dániel Böde
31
Adam Holczer
Budapest Honvéd
Kezdők
99Dávid Gróf
8George Ikenne-King
72
25Ivan Lovric
24Djordje Kamber
36Botond Baráth
88
57Filip Holender
17
26Patrik Hidi
57
23Donát Zsótér
86
81
20
6Gazdag Dániel
76
7Davide Lanzafame
9Márton Eppel
32
18András Horváth
2Dávid Bobál
19Márk Koszta
66Dusan Vasiljevic
77Gergő Nagy
89Balazs Villam
0Bálint Tömösvári
Cserék
Ferencvárosi TC
Kezdők
90Dénes Dibusz
21Endre Botka
29
27Michal Nalepa
37
5Oliver Huesing
59
16Leandro De Almeida
66Emir Dilaver
8Lovrencsics Gergő
6László Kleinheisler
80
40Amadou Moutari
39
13Dániel Böde
31Adam Holczer
11István Bognár
15Tamas Hajnal
23Marco Djuricin
30Vladan Cukic
37Janek Sternberg
97Varga Roland
Cserék
Győzelmével a Honvéd egy pontra feljött a Videotonra, amely nem tudott nyerni Pakson. A Ferencvárosnak már hét pont a hátránya a Vidivel és hat a Honvéddal szemben.