Vágólapra másolva!
Ebben a szezonban már nem léphet pályára Lars Bender, a Bayer Leverkusen labdarúgócsapatának kapitánya.

A 27 éves középpályás hosszú ideje küszködött bokasérüléssel, és most a klubnál úgy döntöttek, meg kell műteni. "Sajnos az utóbbi időben nem javult a helyzet, még akkor sem, ha pihent néhány napot" - mondta Tayfun Korkut, az együttes vezetőedzője.

Az olimpiai ezüstérmes, 19-szeres német válogatott játékosra így már nem számíthat a csapat a Bundesliga hátralevő kilenc fordulójában.