Vágólapra másolva!
Súlyos incidens miatt félbeszakadt az Alvarado - Defensores de Belgrano de Villa Ramall labdarúgó kupamérkőzés Argentínában, a szurkolók ugyanis megdobták az egyik asszisztenst, akit két rendőr pajzsokkal próbált megvédeni, sikertelenül.

Az argentin kupa regionális szakaszának első fordulójában két negyedosztályú csapat találkozott, az első mérkőzésen a hangzatos nevű Defensores de Belgrano de Villa Ramall 3-1-re győzött otthon.

A szerdai visszavágón 1-1-es állásnál azonban a nézőtérről eltalálták a szögletzászlónál álló egyik asszisztenst, annak ellenére, hogy - a videofelvételen jól látható – két rendőr pajzzsal igyekezett megvédeni.

Leopoldo Gorosito a fejét fogva összeesett, állítólag egy érme eltalálta, és miután a dobálást nem fejezték be, a játékvezető végül 15 várakozás után végleg lefújta a mérkőzést.