Vágólapra másolva!
Hétfőn bemutatták Verebes Krisztina könyvét, amelyet Az én Mágusom, Verebes József címmel írt édesapjáról, az egy évvel ezelőtt elhunyt labdarúgóedzőről.

Az Új Hidegkuti Nándor Stadion dísztermében rendezett eseményen a szerző elmondta, hetven interjú szerepel a könyvben, emellett megidézte édesapja pályafutásának már elhunyt szereplőit, és végignézte az elmúlt évtizedek sportsajtóját is.

Verebes József kereken egy éve nincs velünk Forrás: MTI/Füzesi Ferenc

Reményi József Tamás, a könyv szerkesztője erre utalva úgy fogalmazott, a szerző a legnehezebb műfajt választotta, a könyvnek "több szereplője van, mint a Háború és békének, és a hangnemek folyamatosan változnak benne".

Verebes Krisztina elmondta, könyve tulajdonképpen kollázs, amelyben a címszereplőtől, a néhai edzőtől is számos idézet szerepel.

- tette hozzá könnyeivel küszködve.

A szerző előszavából kiderül, talán még sosem készült futballkönyv ennyi megszólalóval. "Sokat meséltek kortársai, játékosai és barátai is. Az interjúk alatt rájöttem, mennyien szerették, szeretik őt. Érzelmileg nem volt könnyű ez a néhány hónap. De én talán így dolgoztam fel a történteket. Pozitív könyvet szerettem volna, sok Verebes-idézettel, humorral. A nehéz időszakokról is írok, a rosszindulatú vádakat viszont nem idézem. Ez most az én válogatásom.

A könyvbemutatón több mint kétszáz meghívott vendég jelent meg, köztük számos egykori kiváló labdarúgó, edző, sportvezető.

Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója elmondta, ilyen jelentős érdeklődést csak az ünnepi könyvhét megnyitóján szokott tapasztalni.

"Óriási megtiszteltetés, hogy az MTK sikeredzői között tudhatjuk Verebes Józsefet" - jelentette ki Deutsch Tamás, a fővárosi kék-fehér klub elnöke. A folytatásban Hannich Péter, Bognár György, Híres Gábor és Nyilasi Tibor emlékezett egykori mesterére.

Verebes József Győrben és az MTK-val érte el legnagyobb sikereit Forrás: Eto.hu

Verebes József tavaly március 13-án, 74 évesen hunyt el. Edzői pályafutása során a legnagyobb sikereit a győri Rába ETO-val és az MTK-val érte el. Háromszor nyert bajnoki címet, és még öt alkalommal szerzett érmet az NB I-ben. A magyar válogatottat két időszakban is irányította szövetségi kapitányként.

A kötet győri bemutatója jövő hétfőn lesz.