Vágólapra másolva!
A német szövetség (DFB) összesen tíz városban kívánja megtartani hét év múlva a foci-Eb-t. A pályázók között van Berlin, Dortmund, Hamburg és München is.

"Az, hogy ennyi jelentkező van, bebizonyította, Németország mennyire lelkes, és mennyire szeretné, hogy a pályázata sikerrel járjon" – jelentette ki a DFB elnöke, Reinhard Grindel, aki hozzátette, a rendezésre jelentkező városok számából az is látszik, hogy kiváló az országban a stadionhelyzet.

A német városoknak péntekig kellett jelezniük, hogy szeretnék vendégül látni a legjobb európai válogatottakat 2024-ben. A szövetség április 11-ig hirdeti ki, pontosan milyen feltételeknek kell a településeknek megfelelniük, ezután június 12-ig kell hivatalosan is jelezniük, hogy valóban otthont adnának mérkőzéseknek.

A hét év múlva esedékes Eb megrendezésére az országok március 3-ig nyújthatnak be pályázatot az európai szövetségnek (UEFA), a helyszínről jövő szeptemberben dönt a szervezet.

Németországon kívül eddig a törökök jelezték, hogy otthont adnának a tornának.