Vágólapra másolva!
Pintér Attila úgy érzi, Öcsi bácsi edzői múltja miatt is nagy megtiszteltetés számára, hogy a Puskás Akadémia edzője lett. A volt szövetségi kapitány célja, hogy kivívja a feljutást a felcsúti csapattal.

Az NB II-ben egy pont előnnyel áll az élen a Puskás Akadémia, amely a téli szünetben szerződtette le edzőnek Pintér Attilát az első osztályú Mezőkövesdtől.

"Nagyok az elvárások, hiszen mindenki tudja, hogy a csapatot az első osztályba kellene felvinni. Én nagyon bízom benne, hogy ez sikerül, hiszen

- nyilatkozta a PFLA.hu-nak Pintér, aki a Mezőkövesddel tavaly megnyerte a másodosztályt, és távozása után, tehát jelenleg is az ötödik helyen áll a klub az NB I-ben.

Pintér Attila NB I-es csapatot faragna a Puskás Akadémiából Forrás: Origo

Pintér szerinte lesznek távozók és érkezők is Felcsúton. "Van egy erős gerint a Puskás Akadémiánál. Lesznek olyan játékosok, akiknek megköszönjük az ittlétüket, és lesznek olyanok, akikkel a kitűzött célt meg lehet valósítani. Remélem, minél előbb összeáll a keret, és jövő hét elején már együtt tudunk dolgozni azokkal a játékosokkal, akiket szeretnénk idehozni a csapathoz."

Úgy véli,

Felcsúton minden feltétel adott ahhoz, hogy egy jó csapatot hozzon létre.

"A Puskás név is kötelez, hiszen mindenki tudja, hogy Öcsi bácsi nemcsak játékosként, de edzőként is fantasztikus ember volt. Nagy megtiszteltetés, hogy itt lehetek edző. Nagy felelősséggel is jár ez a munka, hiszen sok tehetséges gyerek jár az akadémiában. Ők arra várnak, hogy bemutatkozhassanak az első csapatban, remélem, erre nem a másod-, hanem az első osztályban kerül majd sor."

Arról is beszélt, hogy a nagy nyomást miért kell elviselniük játékosainak. "Biztos vagyok abban, hogy mindenki minket akar majd megverni. Akik olyan helyen léphetnek pályára, mint a Puskás Akadémia, minden nyomást el kell tudniuk viselni, itt ugyanis minden adott a sikerhez.

Akkor kell tudni megmutatni, amikor már tétre megy a játék."

Hozzátette még, hogy látványos, szervezett, egyúttal eredményes játékot szeretne viszontlátni a tavaszi rajton a Puskás Akadémiától.

A felcsúti klub 39 ponttal vezeti a tabellát, és szintén feljutó helyen áll még a második helyezett, 38 pontos Soroksár. A harmadik Balmazújvárosnak 37, a negyedik Békéscsabának 36, az ötödik Várda SE-nek 35 pontja van, míg a Mosonmagyaróvár 34 ponttal hatodik.