Vágólapra másolva!
Koman Vladimir 2014 óta nem játszott a magyar válogatottban, 2016-ban az NB I-es Diósgyőrt is elhagyta, nyáron a török Adanasporhoz szerződött, ahol 18 mérkőzésen egy gólpasszra futotta a középpályástól, de a hétvégén felállított egy ligarekordot, ráadásul egy igazi sztárklub ellen.

A 2015-2016-os szezonban a török másodosztályú bajnokságot megnyerő, így az élvonalban újonc Adanaspor 17 forduló után a 17. (kieső) helyen áll a 18 csapatos Süper Ligben. A hétvégén a a negyedik helyen álló Fenerbahce otthonában közel állt egy bravúrgyőzelemhez a csapat, kétszer is vezetett, végül 2-2 lett a találkozó vége.

Koman Vladimir (balról a második) a Besiktas ellen is végig a pályán volt Forrás: Anadolu Agency/2016

Koman a pozitív és a negatív hős szerepét egyszerre töltötte be a Fenerbahce ellen. A magyar középpályás 13.190 km-t futott kilencven perc alatt,

ezzel új rekordot állított fel a török bajnokságban,

de nemzetközi szinten is kiemelkedő teljesítménynek számít.

A 77. percben viszont a saját tizenhatosán belül ért kézzel a labdához, így a Fenerbahce büntetőhöz jutott és be is állította a 2-2-es végeredményt – írja a csakfoci.hu a török Sabahra hivatkozva.