Vágólapra másolva!
Nagy Ádám lett a hónap legjobb játékosa a Bolognánál.

A Bologna négy meccset játszott decemberben, ezek közül a Verona elleni kupameccset 4-0-ra, a Pescara elleni bajnokit 3-0-ra nyerte meg, de az Empoli ellen csak egy 0-0-ra futotta, Udinében pedig kikapott 1-0-ra.

Eddig jól alakul Nagy Ádám bolognai kalandja Forrás: NurPhoto/Silvia Lore/NurPhoto/Silvia Lore

A csapatnak még lett volna egy bajnokija a Milan ellen, de ezt elhalasztották,

mivel a piros-feketék pénteken olasz Szuperkupa-döntőt játszanak a Juventusszal.

Csak három bajnokit hagyott ki

A 21 éves Nagy az említett négy mérkőzés közül csak az udinei vereségből maradt ki,

a másik hármat végigjátszotta.

Ebben a szezonban a Bologna 17 bajnokija közül tizennégyen szóhoz jutott, és már a kezdetektől fogva nagyon jó visszhangja volt a játékának.

A Bologna Facebook-oldala ezzel a videóval köszöntötte a győztest:

A Bologna most a 14. helyen áll,

de bennmaradási gondjai szinte biztosan nem lesznek,

mivel a veszélyes helyen álló csapatok legjobbja, a Crotone is 11 ponttal van mögötte.