Vágólapra másolva!
Talán nem is tudott róla, de 27 éve volt egy olyan világbajnokság, ahol a magyar focisták első meccsükön legyőzték a későbbi győztes Brazíliát (egyébként a másik döntőstől sem kaptak ki a tornán), és magyar játékos lett a gólkirály. Nem vicc, nem Playstation, nem karácsonyi csoda: tényleg megtörtént. 

A futsal sokáig küzdött a nemzetközi elismertségért, mire 1989-ben a FIFA kiírta az első hivatalos világbajnokságot. Ekkor még nem rendeztek selejtezőket, a korábbi Világkupák eredményei alapján, meghívásos alapon gyűlt össze a mezőny, amelynek a magyar válogatott is tagja volt.

„1989-ben még azért másképp mentek a dolgok, mint most” – mesélte az Origónak a válogatottunk akkori szövetségi kapitánya, Gellei Imre. „A mi csapatunk, és amennyire emlékszem, nem csak a miénk, nagypályás játékosokból állt. A futballistáknak az első teremtornáink idején

Ma már más a helyzet futsalban, Dróth Zoltán személyében még egy világklasszisunk is van Forrás: MTI/EPA/Koca Sulejmanovic

„Viszont az is gyorsan kiderült, hogy elég ügyesek vagyunk teremfociban. A játékosok hamar ráéreztek, hogyan kell játszani, így az NB I. téli szünetében rendezett teremtornák elég magas színvonalon zajlottak.”

Teszt-Világkupa, aztán irány a világbajnokság

Az 1989 januárjában rendezett első hivatalos futsal-vb-re meghívott magyar válogatottnak kapóra jött a karácsonyi teremtorna, amelyet az NB I-es bajnokság szünetében akkor már minden évben megrendeztek. Ezeken ugyan a nagypályás bajnokság csapatai indultak el, de a tornák sok néző előtt, jó hangulatban teltek, és valóban hoztak színvonalas meccseket kispályán is.

A futsalválogatott 1989-es vb-kerete

Kapusok: Gelei Károly, Brockhauser István
Mezőnyjátékosok: Olajos Sándor, Zsadányi László, Quirikó László, Borostyán Mihály, Kósa László, Gyimesi Attila, Csepregi András, Mózner János, Rózsa László, Túri Zsolt, Freppán György,

A FIFA kispályás albizottsága 1988-ban felkérte a szervezet alelnökeként szolgáló Szepesi Györgyöt, hogy

Magyarország az első világbajnokság előtt rendezzen egy nyolccsapatos elittornát, ahol a szabályokat élesben is kipróbálhatják.

A nálunk rendezett főpróba remekül sikerült, ráadásul a sportág nagyágyújának számító hollandok legyőzésével Komora Imre (nagypályás) válogatottja végzett az első helyen.

Siófoki és egerszegi sorral a vébére

„A vébét megelőző decemberi tornát éppen mi nyertük meg akkori csapatommal, a Siófokkal.

Volt egy zalaegerszegi sorunk is, de jöttek játékosok sok más csapatból is. Amellett, hogy a sorokat cseréltük, többször előfordult, hogy vegyes csapat volt a pályán, de ezek is jól működtek” – emlékezett vissza Gellei.

Gellei Imre volt kis- és nagypályás szövetségi kapitány is Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

„Bár maga a futsal még gyerekcipőben járt, azért rendeztek nemzetközi eseményeket, és mi is megfordultunk itt-ott. Nem is akármilyen eredményekkel, hiszen például a mannheimi tornát is mi nyertük.”

A Hollandiában rendezett első világbajnokságra 16 csapatot hívtak meg, és minden kontinens képviseltette magát. Hat európai, három dél-amerikai, két észak-amerikai, két afrikai, két ázsiai csapat mellett Ausztrália is elküldte a válogatottját Hollandiába.

Nyitásként legyőztük a verhetetlen brazilokat

A magyar csapat igen nehéz csoportba került: Spanyolország, Brazília és Szaúd-Arábia mellé. Mivel Argentína 2016-os győzelméig csak a brazilok és a spanyolok nyertek futsal-vb-t, utólag még nagyobb bravúrnak tűnik, hogy a magyar csapat végül továbbjutott a csoportból.

„Emlékszem, a játékosaim teljesen ledöbbentek, amikor azt látták, hogy a brazilok az öltözőfolyosón zenére melegítenek. Nekünk ez teljesen új dolog volt, de túltettük magunkat rajta, és csak arra koncentráltunk, hogy jó meccset tudjunk velük játszani. Egyébként a rotterdami csarnok csordultig megtelt.

– idézte fel Gellei.

Zsadányi László, a Siófoki Bányász játékosa mutatja a Hollandiában megrendezett első FIFA teremlabdarúgó világbajnokság gólkirálya címért kapott aranycipőt Forrás: MTI/Németh Ferenc

A magyar válogatott ugyan gyorsan kétgólos hátrányba került Brazília ellen, de a második félidőben megfordította a mérkőzést a korábban nagy tornákon még veretlen dél-amerikaiakkal szemben. A második fordulóban 5-3-ra kikaptunk Spanyolországtól, így

hármas holtverseny alakult ki a brazil, a spanyol és a magyar válogatott között.

A magyarok végül a minitabellán elért jobb gólkülönbségüknek köszönhetően jutottak tovább a középdöntőbe (a brazilok 4-1-re verték a spanyolokat).

A házigazdától sem kaptunk ki

A középdöntőben a házigazda hollandok jöttek, de a későbbi döntőstől sem kaptunk ki, pedig az első percben már 2-0-ra vezetett Hollandia. A 3-3-ra végződött meccs után Belgium következett, ahol 2-2 lett a végeredmény,

és megnyílt az út az elődöntő felé.

Ehhez csak a középdöntőben 0 ponttal álló olaszokat kellett volna legyőzni, ám ez végül nem sikerült: bár Borostyán góljával még vezettünk, végül 3-1-re nyertek az olaszok, így a belgák jutottak tovább, a magyar csapat pedig az 5. helyen végzett.

Egyéni sikert azonban így is hozott a világbajnokság: a gólkirály Zsadányi László lett 7 góllal, többek között a hatgólos Borostyán Mihályt, illetve az ötgólos Rózsa Lászlót megelőzve.

„Bár fájt az elszalasztott lehetőség, azért senki nem volt elégedetlen a szereplésünkkel. Akkoriban a teremfoci még nem kapott akkora figyelmet, mint manapság, kicsit a mi sikerünk is a radar alatt maradt, pedig nem csak azért volt fontos, mert egy magyar fociválogatott szép eredményt ért el egy világversenyen.”

de ez nyilván magával húzza azt is, hogy felnőttszinten is eredményes lehetne a sportág. Persze amellett, hogy technikailag kifogástalanul képzett játékosokat lehet nevelni általa” – mondta Gellei, aki jelenleg az MLSZ szakmai bizottságának az elnöke.

2015-ben a románok legyőzésével jutottunk ki az Eb-re Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Magyarországon végül csak 1996-ban indult el a FIFA szabályrendszere szerinti futsalbajnokság, világbajnokságra azóta sem sikerült kijutnunk, viszont 2005-ben játszhattunk az Eb-n (mindhárom meccsünket elveszítettük), 2010-ben pedig mi rendezhettük meg a tornát. A 2016-os vébén nem voltunk ott, az Eb-re viszont újra kijutottunk, de a bombaerős csoportból nem sikerült továbbjutnunk.