Vágólapra másolva!
Egyperces csenddel emlékeznek a hétfői berlini terrortámadás áldozataira a német labdarúgó-bajnokság keddi és szerdai mérkőzései előtt.

"Ezzel szeretnénk kifejezni együttérzésünket mindazokkal, akiket közvetlenül érintett a támadás, továbbá fővárosunk lakóival. Mindannyiunkat megrázott az, ami egy békés karácsonyi vásáron történt" – jelentette ki Reinhard Rauball, a német futball-liga elnöke.

A Bundesliga hétközi 16. fordulójának mérkőzésein a játékosok gyászszalagot viselnek majd a karjukon.

A berlini Hertha játékosai a Chapecoense-tragédiát követő forduló gyászszünetében Forrás: AFP/Tobias Schwarz

A hatóságok a támadás nyomán egyelőre nem jelentettek be általános intézkedéseket, de a frankfurti rendőrség már jelezte, hogy a Mainz elleni keddi találkozó idején fokozza a készültséget. Amint azt egy szóvivő közölte: több rendőr teljesít majd szolgálatot, és néhányuknál automata fegyver lesz, "ami nem szokványos".

A berlini Hertha BSC - amely szerdán az Olimpiai Stadionban lép pályára - Twitter-csatornáján a gyász jeléül színesről fekete-fehérre változtatta profilképét, és honlapjának nyitófotója is fekete-fehérre módosult. Dárdai Pál vezetőedző csapata a Darmstadtot fogadja idei utolsó bajnoki fellépésén.

Hétfő este Berlin nyugati részének központjában, az egyik leghíresebb karácsonyi vásáron egy kamion belehajtott a tömegbe, tizenketten meghaltak, többtucatnyian megsérültek, többen súlyosan.