Vágólapra másolva!
Sergio Agüero nem örül edzője, Josep Guardiola döntésének, aki kikapcsoltatta a wifit és a 3G-hálózatot a Manchester City öltözőjében.

Josep Guardiola szigorúan fogja a játékosait, a Barcelonánál például már egy órával az edzés előtt szerelésben kellett az öltözőben ülnie mindenkinek, a Manchester Citynél pedig úgy próbálja elérni, hogy a sztárok a futballra koncentráljanak, hogy kikapcsoltatta a wifit és a 3G-hálózatot az edzőközpontban és az Etihad Stadion-öltözőjében.

Valakit rajtakapott, aztán jött a szabály

A cél egyértelmű, az edző azt szeretné elérni, hogy a játékosok szemtől-szembe kommunikáljanak egymással, és ne a telefonjukat nyomkodják. Sergio Agüero, a csapat argentin csatára nem fogadta leplezetlen örömmel Guardiola döntését.

A személyes kommunikációban hisz Guardiola Forrás: AFP

„Az öltözőben és a masszázsszobában egyáltalán nem működik a telefon és az internet. Nem tudom, ki volt az, akit rajtakapott az edzőnk, miközben a mosdónál telefonozott, de ezt a döntést hozta, nekünk pedig el kell fogadnunk" – nyilatkozta Agüero, aki sérüléséből felépülve pályára lépett az argentinok Paraguay elleni vb-selejtezőjén, de gólt neki sem sikerült szereznie, pedig egy tizenegyesből is próbálkozhatott.