Vágólapra másolva!
A gyors lett játékosok főleg a széleken okozhatnak gondot a magyar labdarúgó-válogatottnak hétfő este, azonban Bernd Storck szövetségi kapitány felkészült a hazaiak szervezett, kompakt játékára. A tabella alapján a lettek előrébb állnak, de ez csalóka, hiszen Andorrát csupán 1-0-ra verték. Marian Pahars kapitány a magyarokat méltatta, de győzelmet vár. 

Nincs megállás: ma este már a vb-selejtezők harmadik fordulójában lép pályára a magyar fociválogatott, Lettország fővárosában, Rigában. A rajt keservesre sikerült, a feröeri 0-0, majd a Svájc elleni hazai 2-3 után egy ponttal áll a nemzeti csapat a B csoportban. Ám csak most jön a java, a hátralévő nyolc fordulóban oda lehet érni a pótselejtezőt érő második helyre – mert jelenleg favoritnak számít az eddig hibátlan, a portugálokat is legyőző Svájc.

Péntek este, Svájc ellen nem lehetett panasz a csapat játékára, Fiola Attila viszont picit bizonytalanul játszott, és két kapott gólban is benne volt. Várhatóan ki is kerül a kezdőből Stieber Zoltánnal együtt, a helyüket Bese Barnabás, illetve Németh Krisztián veheti át. Bese az Eb-n remekül szállt be a Portugália elleni meccsen, Németh pedig majdnem napra pontosan egy éve duplázott a görögök ellen.

Szalai és Gera Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

„Idáig csupán egy döntetlent értünk el, én azonban nem temetném magunkat” – mondta a Nemzeti Sportnak Németh.

A B csoport állása két forduló után:

1. Svájc 2 2 0 0 5-2 6
2. Feröer-szigetek 2 1 1 0 2-0 4
3. Portugália 2 1 0 1 6-2 3
4. Lettország 2 1 0 1 1-2 3
5. MAGYARORSZÁG 2 0 1 1 2-3 1
6. Andorra 2 0 0 2 0-7 0

Storck intenzív meccsre készül

Bernd Storck szövetségi kapitány erősnek tartja az ellenfelet. Látta a feröeriek elleni meccset, ahol „nem játszottak rosszul, a feröerieknek szerencséjük is volt, részben ennek köszönhették a győzelmet”.

A német szakember kiemelte a lettek erős védelmét, amelyet egy tapasztalt kapus irányít.

elsősorban a széleken, gyors játékosaik segítségével képesek megnehezíteni az ellenfél dolgát – fogalmazott a szövetség oldalán. – Intenzív meccs lesz, a kompakt védekezés ellen nem lesz könnyű dolgunk, de meg kell találnunk a módját annak, hogy helyzeteket alakítsunk ki.”

Gulácsi Péter – aki bemutatott egy-két bravúrt Svájc ellen – szerint a csapat pénteki játéka már az Eb-t idézte, erre lehet építeni a lettek ellen, míg az egy sorral előrébb játszó Guzmics Richárd amondó, hogy bár a letteknél majd minden csapatrészből hiányzik majd egy-egy alapember, így sem szabad félvállról venni őket.

Verpakovskis góljai még kísértenek

A 2004-es Eb-selejtezők régóta nem látott lehetőséget ígértek a magyar válogatott számára, Gellei Imre együttese ugyanis két körrel a vége előtt még esélyes volt a továbbjutásra. Hat forduló alatt csak Svédország tudott nyerni ellenünk (Budapesten 2-1-re), és ha Rigában kicsit taktikusabbak vagyunk, akkor a második helyen várhattuk volna a lengyelek elleni utolsó meccset. Ehhez képest kivont karddal nekirohantunk a lett falnak, Maris Verpakovskisék kíméletlenül lekontráztak bennünket, a 3-1-es vereséggel pedig saját magunkat ejtettük ki, és végül a lengyelektől is kikaptunk itthon 2-1-re.

Komoly a helyzet

A lettek nálunk előrébb állnak a csoportban, mégis rosszabbul kezdték a selejtezőket: már Andorra 1-0-s legyőzésére sem nagyon lehetnek büszkék, ám utána otthon kaptak ki 2-0-ra Feröertől.
„Tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire komoly a helyzet, és hogy a szurkolóink többet várnak tőlünk. Igyekszünk jó eredményt elérni” – idézte a lett szövetség honlapja Marians Pahars szövetségi kapitányt.

A Southampton egykori, 75-szörös válogatott játékosa 2013 óta irányítja hazája nemzeti tizenegyét. Eddigi 29 meccséből hetet nyert meg, egyaránt tizenegy döntetlen és vereség mellett. Egyik segítője, a korábban Ausztriában és Angliában is szerepelő Vitalijs Astafjevs 1992 és 2010 között 167-szer (!) lépett pályára a lett válogatottban.

Marians Pahars Forrás: AFP/Sergei Supinsky

Pahars a feröeriek elleni küzdőszellemmel elégedett volt. „Összességében mindent megtettek a játékosaim a győzelem érdekében, de sajnos buta hibákat is elkövettek, ez okozta a vesztünket. A vesztes meccs után biztosan lesz változás a kezdőcsapatban, még ha nem is sok.”

Komoly ellenfelet várnak a lettek

A pénteki mérkőzésen újoncként bemutatkozott Vladislavs Gutkovskis, míg hosszú idő után ismét játszhatott a válogatottban Ivans Lukjanovs, aki 2013 novembere óta először jutott szóhoz, illetve Girts Karlsons, aki 2011 után kapott ismét meghívást. A legjobbak közül Aleksandrs Cauņa (CSZKA Moszkva), Deniss Rakels (Reading), Kaspars Dubra (BATE Boriszov) és a ZTE egykori csatára, Artjoms Rudnevs (Köln) sérült.

A csapat kapitánya, az FK Liepaja védője, Kaspars Gorksas szerint a hangulat már jó a kereten belül, szerencsére nem lehet sokáig rágódni a vereségen, hiszen jön a magyarok elleni csata. „Pozitívan állunk a mérkőzéshez, és ezt a hangulatot szeretnénk is kihasználni.

– nyilatkozta.

Pahars hozzátette, mindenki tudja, hogy egy komoly csapat érkezik Rigába.

„A magyar válogatott technikás, támadó játékosokból áll, olyan vezéregyéniségekkel, mint például Dzsudzsák Balázs. A franciaországi Eb-n Magyarország megmutatta, hogy képes a nagyon jó futballra. A végsőkig harcolni fogunk, remélem, a fiúk készen állnak, és minden energiát mozgósítanak a siker érdekében. A sportban egy cél lehet csak, a győzelem. Azt hiszem, ez a célkitűzésünk nem fog megváltozni.”

Sabala kinőtte a Virsligát

A legveszélyesebb lett játékos Valerijs Sabala, amennyiben ő lőtte a csapat egyetlen gólját az eddigi két meccsen. A 21 éves csatár játékát akár személyesen is csekkolhatjuk hétről hétre, elvégre Dunaszerdahelyen focizik, a helyi DAC-ban szintén egyszer talált be a mostani idényben, méghozzá a Slovan Bratislavának.

Sabala nagy tehetség, már tizenévesen volt két tíz gól fölötti szezonja (2012, 2013), mindkétszer meg is nyerte a jó nevű Virsligát a Skonto Rigával. Le is csapott rá a Bruges, amely azonban rendre kölcsönadja – a DAC a negyedik csillagtúrája Belgiumból.

A várható kezdőcsapatok:
Lettország: Vanins – Gabovs, Jagodinskis, Gorkss, Maksimenko – Lukjanovs, Zjuzins, Laizans, Ikaunieks – Sabala, Gutkovskis
Magyarország: Gulácsi Péter – Bese Barnabás, Guzmics Richárd, Lang Ádám, Kádár Tamás – Nagy Ádám, Gera Zoltán – Németh Krisztián, Kleinheisler László, Dzsudzsák Balázs – Szalai Ádám.

A meccs 20:45-kor kezdődik, játékvezetője a lengyel Pawel Gil lesz, a két asszisztense pedig Marcin Borkowski és Konrad Sapela. A mérkőzést élőben követheti majd az Origón.