Vágólapra másolva!
Egyértelműen a könnyebb hatos csoportba került a Szolnok férfi vízilabdacsapata a Bajnokok Ligájában az európai szövetség sorsolásán.

A LEN kedd késő esti hírlevele szerint a magyar bajnok - szabadkártyás kiemeltként, s eleve biztos résztvevőjeként a BL hatos döntőjének, az úgynevezett Final Sixnek - a 12-es főtábla A csoportjában kapott helyet, elkerülve a címvédő Jug Dubrovnikot és az olasz sztárcsapatot, a Pro Reccót is. A Szolnok a dubrovniki sorsolás értelmében az eggyel korábbi kiírás győztesével, a legutóbb második görög Olimpiakosszal, továbbá a már jóval kevésbé veszélyes német Spandauval és a francia Nice-szel, illetve a selejtezőből felkerülő, most még nem ismert két együttessel lett csoporttárs.

A Bajnokok Ligája hatcsapatos fináléját - a Szolnok mellett a főtáblás legjobbak részvételével - 2017. május 25. és 27. között rendezik meg az idei évhez hasonlóan Budapesten.

Míg a Szolnok kiemelt, a bajnoki ezüstérmes ZF-Eger és a bronzérmes A-Híd OSC Újbuda selejtezni kénytelen a főtáblára jutásért. Az első kört szeptember 30. és október 2. között rendezik meg négy helyszínen, köztük az OSC-nek otthont adó Nyéki Imre Uszodában. A Bajnokok Ligája 1. selejtezőkörének B csoportjában a magyar együttes mellett szerepel még a német Hannover és a holland Barendrecht. Mivel az első kettő jut tovább, az OSC vélhetően folytathatja majd a második selejtezőkörben is, amelynek meccseit október 14. és 16. között bonyolítják le. Ekkor kapcsolódik be a küzdelmekbe a nyolc kiemelt egyikeként az Eger. Az első két kör után állva maradt nyolc gárdát összesorsolják, s a páros mérkőzések győztesei kerülnek fel a főtáblára, ahol a már említett nyolc főkiemelt - közte a Szolnok - várja őket.

A második számú kontinentális sorozatban, az Eurokupában is elkészült a sorsolás. A két magyar közül az FTC -PQS Waterpolo a B csoportban a német Bayer Uerdingennel és a horvát POSK Splittel, a C csoportos BVSC-Zugló pedig az olasz Canottieri Napolival, a montenegrói Primorac Kotorral és a szlovák SK Hornets csapatával csatázhat a továbbjutást érő első két helyért. A csoportmeccseket október 14. és 16. között rendezik.

A BL-főtábla csoportbeosztása

A csoport: Olimpiakosz (görög), SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP, Spandau 04 (német), Nice (francia), a selejtezőből feljutó két csapat

B csoport: Jug Dubrovnik (horvát), Pro Recco (olasz), CNA Barceloneta (spanyol), Partizan Beograd (szerb), a selejtezőből feljutó két csapat