Ismét megsérült a Juve motorja

504226113
Juventus' defender Giorgio Chiellini (L) fights for the ball with Lazio's midfielder from Albania Lorik Cana during the Italian Serie A football match Juventus vs Lazio at "Juventus Stadium" in Turin on April 18, 2015. AFP PHOTO / GIUSEPPE CACACE
Vágólapra másolva!
Combizom-sérülés miatt közel három hetet kell kihagynia Giorgio Chiellininek, az olasz bajnoki listavezető Juventus labdarúgójának.

A 31 éves válogatott védő szombaton, az Empoli elleni bajnoki találkozón sérült meg, és a vizsgálatok alapján izomszakadást szenvedett a jobb combjában. A torinói együttes honlapján azt írta, hogy a futballista felépülése előreláthatólag húsz napot vesz majd igénybe.

Folyamatos sérülések

A Juve-védelem egyik oszlopának számító Chiellini a tavaszi idényben folyamatosan sérüléssel küzd. Az Empoli elleni több mint egy hónap után az első mérkőzése volt, korábban ugyanis a vádlijával akadt probléma, így például a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben sem játszhatott.

Giorgio Chiellininek három hetet kell kihagynia Forrás: AFP/Giuseppe Cacace


A Juventus hét fordulóval a vége előtt hat ponttal vezet a Napoli előtt a Serie A-ban, melyben szombaton az AC Milannal találkozik.