Vágólapra másolva!
Kleinheisler László beszélni akar a Werder Bremen edzőjével, mert több játéklehetőségre vágyik az eddigi 181 percnél. 

Persze, volt lemaradásom a többiekhez képest a szerződtetésemkor, elvégre előtte fél évig nem futballoztam. De már csaknem három hónapja a Werdernél vagyok, erősödtem, a horvátok elleni felkészülési mérkőzésen is láthatták, jobb erőben vagyok, mint korábban” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Kleinheisler László.

A 22. születésnapját pénteken ünneplő középpályás öt meccsen eddig 181 percet játszhatott a Bundesligában, ami miatt csalódottságot érez.

Ott szeretne lenni az Európa-bajnokságon Forrás: AFP

Azt hitte, hogy segítenek egyengetni az útját

„Nagyszerű edzéseink vannak, élvezem a munkát, tényleg széthajtom magam, vélhetően ezért becéznek Maschinének, tehát gépnek, no meg Pitbullnak. Mégsem kapok lehetőséget, hogy élesben bizonyítsak” – panaszkodott a háromszoros válogatott játékos.

Aki úgy érzi, kicsit elengedték a kezét új klubjánál, legalábbis fiatal, új környezetbe csöppenő játékosként szerinte joggal várhatta el, hogy egyengessék az útját. Kleinheisler azt tervezi, hogy beszél Viktor Szkripnik edzővel, mert szeretné tudni, hogy mi az oka a mellőzöttségének.

„Legyen bármennyire is nehéz a helyzet, az biztos, hogy egy pillanatra sem adom fel” – fogadkozott a játékos, aki a Bundesliga hétvégi fordulójában az Augsburg ellen játszhat. Az a meccs azért is nagyon fontos, mert a Werdernek jelenleg egy pont az előnye az osztályozós helyen álló Augsburg előtt.

Bundesliga, 29. forduló:
péntek:
Hertha BSC - Hannover 96 20.30

szombat:
Eintracht Frankfurt - 1899 Hoffenheim 15.30
FC Ingolstadt 04 - Borussia Mönchengladbach 15.30
Hamburger SV - SV Darmstadt 98 15.30
VfB Stuttgart - Bayern München 15.30
Werder Bremen - FC Augsburg 15.30
VfL Wolfsburg - FSV Mainz 05 18.30

vasárnap:
FC Schalke 04 - Borussia Dortmund 15.30
1. FC Köln - Bayer Leverkusen 17.30

A tabella:
1. Bayern München 28 66-13 72 pont
2. Borussia Dortmund 28 67-28 67
3. Hertha BSC 28 37-32 48
4. Borussia Mönchengladbach 28 59-44 45
5. Bayer Leverkusen 28 42-33 45
6. FSV Mainz 05 28 39-35 44
7. FC Schalke 04 28 39-38 44
8. VfL Wolfsburg 28 39-37 38
9. FC Ingolstadt 04 28 26-31 36
10. Hamburger SV 28 34-38 34
11. 1. FC Köln 28 29-35 34
12. VfB Stuttgart 28 45-56 33
13. SV Darmstadt 28 30-43 29
14. 1899 Hoffenheim 28 31-44 28
15. Werder Bremen 28 38-57 28
16. FC Augsburg 28 35-47 27
17. Eintracht Frankfurt 28 29-44 27
18. Hannover 96 28 22-52 17