Vágólapra másolva!
A görög kormány pénteken visszavonta a labdarúgó kupasorozat törlését, így a sportág országos szövetségének nem kell a nemzetközi szövetség felfüggesztésétől tartania.

A Görög Kupát március 3-án törölte a kormány, két nappal a PAOK-Olimpiakosz elődöntő első mérkőzésén történt rendbontást követően. A vendégek 2-1-es vezetésénél a hazai szurkolók tizenegyest reklamáltak, majd több százan a pályára özönlöttek, és a rohamrendőrök csak könnygáz bevetésével tudták megfékezni őket.

Korábban szintén voltak súlyos rendbontások a görög labdarúgásban. Ha fenntartották volna a törlést, a párharc visszavágóját, valamint a másik ágon az AEK Athén-Atromitosz elődöntőt és a finálét sem rendezték volna meg a kupában.

A FIFA rápirított a görögökre

Sztavrosz Kontonisz sportminiszter-helyettes pénteki nyilatkoztában elárulta, hogy garanciákat kapott a FIFA-tól és az európai szövetségtől (UEFA), hogy aktív szerepet vállalnak a görög futball szerkezetének átalakításában és korszerűsítésében, ezért voltak hajlandóak korábbi döntésük módosítására. A sportvezető a közelmúltban kifejtette, hogy a görög kormány elhatározta, megtisztítja a futballt az évtizedek óta jellemző korrupciótól és erőszaktól.

Ilyen volt a Panathinaikosz-Olimpiakosz meccs Forrás: AFP

A FIFA április 5-én tíznapos határidőt adott a görög kormánynak a kupasorozat törlésének visszavonására, mert álláspontja szerint a szankció aránytalan és beavatkozás a sportág belügyeibe. Ha a kormány nem változtatta volna meg a döntését, a nemzetközi szövetség felfüggesztette volna az EPO tagságát, ezért

a válogatottjaik és a klubcsapataik nem játszhattak volna nemzetközi tétmérkőzéseket.

A Görög Kupa elődöntőjében az AEK és az Atromitosz jövő szerdán és április 26-án találkozik, a PAOK-Olimpiakosz párharc visszavágóját pedig április 27-én játsszák. Az első meccset 3-0-s eredménnyel a címvédő Olimpiakosz javára írták jóvá, ráadásul a PAOK-tól öt bajnoki pontot levontak és 100 ezer eurós (31,1 millió forint) bírságot is kiszabtak a klubra. Az elődöntőket zárt kapuk mögött rendezik, a finálét pedig meghívott diákok előtt játsszák május 7-én, Athénban.