Vágólapra másolva!
Manuel Pellegrini, a Manchester City edzője szerint csapata 3-1-es kijevi győzelme ellenére még nem lehet kijelenteni, hogy eldőlt volna a párharc. Az ukránokat vezető Szerhij Rebrov már a meccs előtt látta játékosain, hogy ez most nem fog menni.

A Manchester City három vesztett mérkőzéssel várta a BL-nyolcaddöntőt, a bajnokságban kikapott a Leicester Citytől és a Tottenham Hotspurtől, míg az FA-kupától a Chelsea-től elszenvedett 5-1-es vereséggel búcsúzott.

Ukrajnában viszont nagyszerű teljesítményt nyújtott a City, s ezzel nagyon közel került ahhoz, hogy története során először bejusson a legjobb nyolc közé a BL-ben.

Éhesek voltak a sikerre

"A 3-1 nagyon jó eredmény, boldogok vagyunk - mondta a meccs után a csapatkapitány, Vincent Kompany. - Jó esélyünk van a továbbjutásra, ami korábban nem sikerült. Ma este olyan csapat benyomását keltettük, amely éhes a sikerre."

Agüero nyitotta a gólok sorát Forrás: AFP

"Talán 2-1-nél kissé elbizonytalanodtunk, de aztán jött a harmadik találat - kezdte értékelését Manuel Pellegrini, a manchesteriek vezetőedzője. - Hogy eldőlt-e a párharc? Nem. A futballban fontos, hogy soha ne hidd, hogy már vége. A harmadik gólnak köszönhetően azonban magabiztosabban várhatjuk a visszavágót" - tette hozzá.

Engedték, hogy a City megmutassa, miben erős

Szerhij Rebrov, a Dinamo trénere elismerte, hogy jobb volt az ellenfél."Sajnos jogosan kaptunk ki. Engedtük, hogy megmutassák erősségeiket, mi pedig sokat hibáztunk. Már az öltözőben láttam, hogy a játékosok tartanak az ellenféltől" - árulta el a szakember.

A másik szerdai mérkőzésen gól nélküli döntetlen született úgy, hogy a házigazda PSV Eindhoven a 68. perctől emberhátrányban futballozott az Atlético Madrid ellen.

Simeone nem bonyolította túl

"Nehéz meccs volt. Az ellenfél játékosai nagyon jók és nagyon gyorsak. Mi eredményesen harcoltunk, és elégedettek lehetünk a 0-0-lal. Még minden a kezünkben van" - mondta a kieséses szakaszban 2007 óta először szereplő holland csapat védője, Jeffrey Bruma.

Az utolsó húsz percet gyakorlatilag végigtámadta a spanyol együttes, de nem sikerült feltörnie a PSV védelmét. "Az egyetlen, ami hiányzott, az a gól volt" - fogalmazta meg tömören a lényeget a vendégek mestere, Diego Simeone. Mindkét párharcban március 15-én rendezik a visszavágót.