Vágólapra másolva!
Május elsejéig szeretnék lerakni az alapkövét az új, 2500 személyes, de szükség esetén 5500-asra bővíthető kisvárdai labdarúgó-stadionnak, amely 1,49 milliárd forintból épül meg.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a klub szurkolói ankétján beszélt erről - írja a város weboldala.

Hozzátette, hogy a másodosztályú csapat a tervek szerint jövő szeptemberben már az új létesítményben fogadhatja az ellenfeleket.

A miniszter szerint a stadion felavatásával egy időben

elindulhat a kisvárdai futballakadémia első évfolyama,

erre 490 millió forint támogatást ad a kormány a településnek.

A Kisvárda 15 forduló után hatodik helyen áll az NB II-es tabellán, és az első tavaszi fordulóban a hetedik Csákvár vendége lesz szombat délután.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán a 2012-es adatok szerint 16 473-an élnek.

Szavazzon!

Ön szerint van-e már elég új stadion Magyarországon?