Vágólapra másolva!
Csupán a helyi lapokban jelentek csak meg olyan hírek, hogy Dzsudzsák Balázs helye nem biztos a Bursaspor csapatában, noha valójában stabil a pozíciója, és nem megy Kínába, derült ki a Sport TV Mai helyzet című műsorából.

„Jelen pillanatban úgy néz ki a történet, hogy Balázst nem rúgják ki, és nem megyünk Kínába sem. Maradunk Törökországban. Ő is ember, és természetes, hogy nem tesz jót a lelkének és a játékhoz való hozzáállásának ez az állapot, ami most van. De jelen állapot szerint

Balázsnak az a legfontosabb, hogy újra játsszon a Bursában,

ugyanis jön az Eb, ezért mindent meg fog tenni. Azt gondolom, ez majd a jövő zenéje lesz” – foglalta össze röviden Dzsudzsák Balázs jelenlegi helyzetét Vörösbaranyi József, a Stars & Friends Magyarország ügyvezetője, a játékos menedzsere.

A Sport TV Mai helyzet című műsorában a török forrásokról Mehmet Basaran, Magyarországon élő török újságíró beszélt. „Törökországban, akárcsak Magyarországon botrányokra, szenzációra van szükség. Főleg helyi sajtóról van szó, mert a nemzeti sajtóban abszolút nem jelent meg Dzsudzsákkal kapcsolatban semmiféle negatívum. Belenéztem a helyi sajtóba, és tényleg csak azt szeretnék, hogy valami botrány legyen, és a Bursaspor-szurkolók olvassák az oldalukat, lapjukat. Nekem az a véleményem,

és biztos vagyok benne, hogy ott folytatja, sőt, számomra az sem lenne meglepetés, ha jövőre valamelyik nagyobb csapatban, a Besiktasban, a Fenerbahcéban vagy a Galatasarayban játszana.”

Dzsudzsák Balázs Forrás: Twitter

A kínai vonalról Esterházy Mátyás játékosügynök megemlítette, jelenleg az a tendencia, hogy minden jó játékos érdekes az ázsiai Szuperligában. Így természetesen Dzsudzsák is.

„Mivel nem az újságokból tájékozódunk, ezért tudtuk, hogy

Balázs pozíciója abszolút stabil a Bursában,

így nem gondolkodtunk abban, hogy váltunk” – fogalmazott Esterházy. Viszont azon nem lepődne meg, ha február 26-ig (a kínai átigazolási piac zárásáig) érkezne onnan ajánlat, de hozzátette, ez egyelőre nem aktuális.