Vágólapra másolva!
Három évvel meghosszabbították Peter Stögernek, a német labdarúgó-bajnokságban kilencedik 1. FC Köln vezetőedzőjének szerződését.

A 49 éves osztrák szakember így 2020-ig irányítja a csapatot - jelentette be a klub csütörtökön.

"Szilárd meggyőződésünk, hogy Peter Stöger személyében a legmegfelelőbb edző vezeti az együttesünket" - mondta Jörg Schmadtke, a kölniek sportigazgatója.

A Köln a 9. helyről várja a folytatást Forrás: AFP

A szakember 2013 nyarán vette át az akkor még másodosztályú Kölnt, amelyet az első idényében visszajuttatott az élvonalba. A mostani szezon félidejénél a csapat 24 ponttal a kilencedik helyen áll.

A Bundesliga idénye a téli szünet után a hétvégén folytatódik, a Köln a 15. Stuttgartot fogadja szombaton.