Dzsudzsákot már Besiktas-mezben látják a törökök

Dzsudzsák Balázs, Dinamo Moszkva
Moszkva, 2014. október 2. Dzsudzsák Balázs, az orosz Dinamo Moszkva (b) és a Santiago Aria, a holland PSV Eindhoven játékosa a labdarúgó Európa Liga csoportkörében, az E csoport második fordulójában játszott mérkőzésen Moszkvában 2014. október 2-án. (MTI/EPA/Makszim Sipenkov)
Vágólapra másolva!
Egy török lap szerint Dzsudzsák Balázs a télen elhagyja a Dinamo Moszkvát, és a Besiktas játékosa lesz.

Mivel Dzsudzsák szerződése év végén lejár a Dinamo Moszkvánál, már jó ideje napirenden van, hogy távozik a csapattól, és az utóbbi hetekben legtöbbször arról lehetett hallani, hogy a Dárdai Pál által irányított Hertha leigazolja.

Az egyetlen akadály az volt, hogy Dzsudzsák fizetési igénye egy darabig nem vágott egybe a berliniek terveivel, akik nem szándékoztak évi kétmillió eurót folyósítani neki.

A törökök nem fizetnek, inkább kivárnak

Most azonban fordulat állhat be az ügyben, mert a régóta a háttérben várakozó Besiktas úgy tűnik, akcióba lendült. Az Amkspor nevű török oldal azt írja, a Besiktas már megegyezett Dzsudzsákkal, de mivel a Dinamóval nem tudtak dűlőre jutni az átigazolási díjat illetően, a török klub vezetői úgy döntöttek, kivárnak, mert a szerződés lejárta után ingyen megszerezhetik a magyar válogatott csapatkapitányát.

Ki tudja, hányszor játszik még Dinamo-mezben Forrás: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Nagy kérdés, hogy ezek után mi lesz Dzsudzsák sorsa a Dinamómál, láttunk már egy olyat, hogy egy klub folyamatosan jegelte játékosát, így járt például Tőzsér Dániel, amikor még a Genkben szerepelt, és kiderült, hogy előszerződést kötött a Genoával.

A Besiktas a nyáron megszerezte a korábban a Portóban, az Interben és a Chelsea-ben is szerepelt Ricardo Quaresmát, valamint a német Mario Gomezt, aki legutóbb a Fiorentinában játszott.