Rossz kimondani, hogy megyei első osztály

Foci
Pécs, 2015. május 29. A Pécs játékosai búcsúznak a szurkolóktól a labdarúgó OTP Bank Liga harmincadik, utolsó fordulójában vívott PMFC-Matias - Nyíregyháza Spartacus találkozó végén Pécsen 2015. május 29-én. A két csapat nem kapta meg az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet a 2015/16-os idényre. MTI Fotó: Sóki Tamás
Vágólapra másolva!
Megnyerni a megyei első osztályt, majd a lehető legrövidebb időn belül visszakerülni az élvonalba, ez a célja a PMFC labdarúgócsapatának, amely Márton Gábor vezetőedző irányításával vág neki a következő bajnoki szezonnak.

"Rossz kimondani, hogy megyei első osztály, mert ilyen mélyen még nem volt a pécsi futball" - fogalmazott Márton Gábor a klub keddi, pécsi sajtótájékoztatóján. Hozzátette: reális esély van rá, hogy öt, de talán arra is, hogy három év múlva újra az NB I-ben szerepeljenek.

Nagy az érdeklődés a csapat iránt

A klubbal ötéves szerződést kötő szakember elmondta, hogy a bajnokságra komoly szakmai stáb irányítása mellett húsztagú kerettel, heti öt edzéssel, az első osztályra jellemző szemlélettel készülnek. "A csapat összeállt, a játékosok fiatalok, és jó erőben fognak pályára lépni a mérkőzéseken" - jegyezte meg.

Győri János ügyvezető kiemelte: a csapat augusztus 29-én kapcsolódik be a bajnokságba, a megyei első osztályú együttes iránt már most nagy a szurkolói érdeklődés.

A foci iránt továbbra is nagy az érdeklődés a városban Forrás: MTI/Sóki Tamás

Pécs visszvásárolta a csapatot

A pécsi csapat a 2014/15-ös szezonban még az élvonalban szerepelt, a bajnokságot 11. helyén zárta, de az MLSZ fellebbviteli licencadó bizottsága május végén - a Nyíregyháza, a Kecskemét, a Pápa és a Győr mellett - nem adta meg neki az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet.

A város vezetői júliusban megállapodtak Matyi Dezső klubtulajdonossal, hogy 300 millió forintért és egy belvárosi ingatlanért Pécs visszakapja az összes infrastruktúrát, az eszközöket, a pályákat, a futballstadiont és az együtteshez köthető jogokat is.

A PMFC mihamarabb szeretne visszatérni az élvonalba

Az önkormányzat korábban azt hangsúlyozta, hogy bár a csapat idén csak a megyei első osztályban tud indulni, a megállapodás lehetővé teszi, hogy tiszta, jogi és gazdálkodási szempontból is új, átlátható keretek között szervezzék újjá a pécsi profi futballt, amellyel kapcsolatban az cél, hogy a csapat újra az élmezőnybe jusson.

Vári Attila olimpiai bajnok vízilabdázó, a PMFC-t működtető Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kedden utalt rá, hogy folyik az ingatlanok és a feladatok átvétele, a dolgozókkal pedig augusztus 14-én kötnek szerződést.