Rivaldo és fia is gólt lőtt ugyanazon a brazil bajnokin

Rivaldo fia és Rivaldo
Vágólapra másolva!
A 43 éves Rivaldo és fia, Rivaldo Jr. is gólt szerzett a Mogi Mirim színeiben a Macae elleni brazil másodosztályú bajnokin.

Rivaldo - aki a Mogi Mirim klubelnöke is egyben - büntetőből talált be a 17. percben, míg a 20 éves Rivaldo Jr. az első félidőben duplázott a 3-1-re megnyert keddi találkozón.

- nyilatkozta büszkén Rivaldo a mérkőzés után.

Az 1999-ben aranylabdás játékos a múlt hónapban jelentette be, hogy a kiesés elkerüléséért küzdő csapaton leginkább úgy tud segíteni, ha "néhány mérkőzésen" beszáll a játékba. Egy év és három hónap kihagyás után múlt kedden lépett újra pályára az addig nyeretlen együttesben, amely 2-1-re győzni tudott a Nautico ellen.

Rivaldo a brazil válogatottal 2002-ben vb-t nyert, Európában többek között az FC Barcelonában és az AC Milanban is megfordult, utóbbival 2003-ban győzött a Bajnokok Ligájában, visszavonulását pedig tavaly márciusban jelentette be.