Vágólapra másolva!
A szurkolók körében népszerű volt játékosok alkalmazásával igyekszik egyesíteni a Barcelona-tábort a klub minapi elnökválasztásának győztese, Josep Maria Bartomeu. Nem lesz könnyű dolga.

Carles Puyolt, Eric Abidalt és Johann Cruyffot is szeretné bevonni a Barcelona irányításába a klub nemrég újraválasztott elnöke, Josep Maíria Bartomeu – írja a Sport-english.com portál.

Ügyes politikai húzás

A törekvés alighanem annak szól, hogy a Sandro Rosell januári lemondása óta az elnöki posztot betöltő Bartomeu ellen sokan felsorakoztak egyik kihívója, a 2003 és 2010 között már elnökösködő Joan Laporta mögött. Laporta kritikája, mely szerint a mezszponzor Qatar Foundation markában lévő Bartomeu elárulja a Barca tradicionális értékeit, nyilván sokak fülében megmaradt.

Bartomeu nem rossz taktikus Forrás: AFP/Josep Lago


Az elnök most a jelek szerint azzal próbálkozik, hogy Laporta jelesebb támogatói közül néhányat megnyerjen magának. Eric Abidalnak már a kampányban is felajánlotta, hogyí dolgozzanak együtt, de az egykori védő inkább a vetélytárs csapatába állt be, ő lett volna a sportigazgató, ha Laporta nyer.

Abidal beleállt Joan Laporta (jobbra) kampányába Forrás: AFP/Lluis Gene

A másik kiszemelt az élő legenda, Carles Puyol,

aki ugyan nyilvánosan nem kötelezte el magát egyik oldalnak sem, de tudható, hogy a legjobb barátja, Demetrio Albertini egyértelműen Laporta támogatója. Puyol állítólag csak a nyár végén dönti el, elfogadja-e Bartomeu hívását.

A harmadik nagy név Johan Cruyff, a Barca egyik legrégebbi ikonja, ő most is együtt dolgozik a klubbal egy, a barcelonai iskolákat érintő projektben, de az elnök szeretné sokkal szorosabbra fűzni a kapcsolat szálait.