Vágólapra másolva!
Mervó Bence csatár és Székely György kapus a fejlődés érdekében külföldre akarnak szerződni. Az U20-as labdarúgó-világbajnokságon szerepelt két játékos a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, hogy a sikert a német Bernd Storck kapitány precizitása és szigora hozta meg számukra. Mervó szerint válogatottjuk a világ legjobb négy együttese közt van.

"Nagyon csalódott vagyok, hiszen az U20-as vébé döntőjét játszó Brazília és Szerbia ellen is jól játszottunk, és esélyesek is voltunk a nyerésre. Hogy mi hiányzott ahhoz, hogy legyőzzük ezeket a gárdákat? A szerbek ellen inkább a szerencse, a brazilok ellen azonban voltak hibák. Tartom, hogy a magyar csapat ott van a világ négy legjobb együttese között, mert nagyon jól összeálltunk a felkészülésben" - vélekedett Mervó Bence.

"Storck kapitány érkezése nagyon jó utat nyitott az MLSZ-ben az utánpótlásképzésnél. A mentalitás változott meg: precizitás, kemény munka, mindenki tudta, hol a helye. Számomra a német közeg és stílus ismerős, bár a mi kapitányunk fegyelmezettsége, felkészültsége, alapossága és szigora még német szinten is meglepő volt számomra, hiába fociztam ott hat évet" - jellemezte edzőjüket Székely György kapus.

Mervó sajnálja Győrt

Ehhez Mervó Bence hozzátette érzékeltetésként: "Nála egy perc késésnek komoly következménye volt, büntetéssel járt. Amikor pedig véget ért a csoportkör, valaki szeretett volna inni egy kólát, de azt sem engedélyezte. Maximalista volt végig a tornán."

Mervó Bencének van önbizalma Forrás: MTI/EPA/John Cowpland

"Győrt nagyon sajnálom, az a közeg az otthonom volt, de most új szakasz jön a karrieremben, a menedzserek keresik a lehetőségeket. Az én helyzetem most speciális a vébén szerzett 5 gól miatt, nekem most ezt ki kell használni, lehet, hogy soha az életben ilyen már nem lesz - szóval el kell igazolnom külföldre. Kedvencem a spanyol bajnokság, legjobbnak a németet tartom, olyan klubhoz szeretnék kerülni, ahol játszhatok, fejlődhetek, ez lesz a legfontosabb. A világ legjobb csatárai szerintem? Ibrahimovic és Cristiano Ronaldo, utóbbi a kemény munkája miatt. A régebbiek közül pedig egyértelműen a brazil Ronaldo. Itthon pedig Priskin és Rudolf a győri szál miatt" - mondta el Mervó Bence.

Székely: Tévedés volt hazajönnöm

Székely kapus úgy véli, tévedés volt hazajönnie.

Székely: Külföldre kell szerződni Forrás: MTI/EPA/John Cowpland

"Ki kellett volna tartanom tavasszal még Münchenben, könnyebb lett volna az előrelépés a nyáron. Nekem is, és minden olyan fiatal focistának, akit a játék szeretete motivál, külföldre kell szerződni. Én is ezt tervezem, nyugat-európai ligák valamelyikének első vagy második osztályában szeretnék felnőtt kerettag lenni. Válogatott? Király Gábor a mesterem, sok a jó kapus nálunk, úgy 5 év múlva gondolhatok először a válogatottságra."