Vágólapra másolva!
Nem Jerome Boateng az első, akiből bohócot csináltak a focipályán. A Bayern München védőjét Lionel Messi firkálta meg Barcelonában, a BL elődöntőjében, melyet végül 3-0-ra meg is nyert a Barca.

Boatengből mém lett, ám vigasztalhatja némiképp, hogy nála jóval nagyobb nevű (gyakorlatilag a legnagyobb) focistákat is átrázta valaki.

Egy korábbi müncheni legendának, Franz Beckenbauernek például Pelé adott kötényt, még 1968-ban:

De az Isteni Diego, azaz Maradona sem maradt ki, ő Romariótól kapott kötényt, azaz extra fájó lehet neki, hogy argentinként egy braziltól:

A dolog olyannyira kétélű, hogy bő egy éve még a Barcelona védőjéből, Puyolból lett mém, miután Angel di María csomót kötött a lábára egy Barcelona-Real Madrid klasszikuson.