Vágólapra másolva!
Arjen Robbenhez hasonlóan Franck Ribéry játékára sem számíthat már ebben a szezonban a Bayern München labdarúgócsapata.

A Kicker csütörtökön azt írta, hogy a francia légiós sérült jobb bokájában gyulladás keletkezett, ezért a futballistának két hétig teljesen pihentetnie kell a lábát, és speciális védőcsizmát kell viselnie.

"Nagyon szomorú vagyok" - mondta Ribéry. - "Keményen dolgoztam azért, hogy minél hamarabb visszatérhessek, de egyszerűen nem javul a bokám. Nagyon rosszul viselem."

A támadó a Sahtar Donyeck elleni, március 11-i Bajnokok Ligája-mérkőzésen sérült meg, azóta nem léphetett pályára. Robben vádlisérüléssel bajlódik, számára ezért ért véget idő előtt a szezon, így egyikük sem léphet pályára a Barcelona elleni BL-elődöntő visszavágóján.