Vágólapra másolva!
Előre hozott és szokatlanul hosszú ebédszünetet tartottak a FIFA tisztújító ülésén Zürichben. A svájci rendőrség ugyanis bombát keresett egy bejelentés nyomán.

Miután kiürítették a termet, megkezdődött a kutatás, de ahogy Ben Rumsby, a helyszínen lévő egyik újságíró közölte, "nincs igazán pánikhangulat a bomba miatt. Továbbra is mindannyian a helyszínen vagyunk, csak nem az auditoriumban".

Azóta annyi derült ki, hogy egy névtelen bejelentés miatt nyomoztak, a gazdátlanul maradt csomagokra egy ideig a megsemmisülés réme vetült, ám azóta ismét folytatódik a közgyűlés.

A tét: ismét, ötödször is elnökké választják-e Joseph Blattert, a 79 éves sportvezetőt, aki alól lényegében az egész vezérkar kiesett a szerdai rendőrségi razzia során, mikor hét FIFA-vezetőt őrizetbe vettek.