Vágólapra másolva!
Mindössze tíz mérkőzés jutott Gianfranco Zolának a Cagliari labdarúgócsapatának élén, ugyanis az olasz élvonalban a kisesés elől menekülő gárda vezetői hétfőn menesztették az edzőt.

A korábbi nagyszerű játékos január elején vette át a szardíniai együttes irányítását, amely kezdetben biztatóan szerepelt, de január végén megtört a lendülete, azóta hat bajnoki meccsen mindössze egyetlen pontot tudott csak szerezni.

A Cagliari Zolával két győzelem és két döntetlen mellett hatszor veszített, így jelenleg 18. a 20 csapatos Serie A-ban, s négy ponttal marad el a még bennmaradást érő 17. helyen álló Atalantától. A klub korábbi játékosának utóda éppen az elődje, Zdenek Zeman lesz. A 67 éves cseh szakember a szezon elején állt munkába, majd karácsony előtt menesztették.